Az utóbbi idők egyik legérdekesebb híre kétségkívül az ötödik kontinensről érkezett, és így szól: egy ausztrál malac ellopott tizennyolc sört a táborozóktól, berúgott és összeverekedett egy tehénnel. Korrekt. Semmi kattintásvadászat, sőt semmilyen vadászat, a felek kijózanodtak, kibékültek, és minden ment tovább a régi kerékvágásban. Persze nem kell ennyire messzire menni, ha érdekes állatokkal szeretnénk találkozni, lassan a magyar köz- és politikai élet is annyira tele lesz velük, hogy legalább a nagy Brehm szükségeltetik az eligazodáshoz, de minimum egy rendes rovarhatározó. Azzal már el lehet indulni.
Mert amennyiben a prehistorikus időktől nagyvonalúan eltekintünk, kezdetben vala a poloska. Ez ugye egyértelmű. Bár azért némi pontosításra szükség lenne, ugyanis (szögezzük már le végre)
a kerti, avagy mezei poloskáról beszélünk, semmiképpen sem az ágyiról, bár az is igen kellemetlen jószág. Utóbbiról mindig egy archaikus hirdetés jut eszembe, miszerint poloska, csótány, svábbogár, angol gázhatású szerekkel, Hardy Jenő. Irtó jó a ritmusa.
A mezei poloska viszont baromi ronda jószág, totemállatként használhatatlan, még kitűzőként vagy profilképként is inkább nevetséges, a Je suis poloska kijelentés pedig felér egy önsanyargató beismerő vallomással. Már a családfája is rémes. A rovarok osztályának félfedelesszárnyúak rendjébe, ezen belül a poloskák alrendjébe és a vérszívópoloska-alkatúak alrendágába tartozó család, és ha megpiszkálják őket, iszonyú büdösek.
A poloska ezenkívül a harlekinkaticához hasonlatosan tájidegen, kártékony, invazív és agresszív. Nehéz védekezni ellene, de megéri, mert ha szabadjára eresztjük, felszámolja a paradicsomi állapotokat, kiszívja az életadó nedveket, a gyümölcs elpusztul, oda a meló és nem lesz mit elraktározni a zordabb időkre. A tetejébe még szapora is, nagyobb mennyiségű tojást rak a növények leveleinek fonákjára.
Bűzmirigyének váladéka és ürüléke kifejezetten visszataszító, az egész lényből árad valami szörnyen undorító, nem csoda, ha a normális emberekben első látásra viszolygást kelt, ami rendszeres felbukkanásával csak fokozódik. Amilyen kicsi, olyan ellenszenves. Pláne ha megjelenik a legszűkebb magánszférában, és bejön a házba, akkor már tényleg nincs mit tenni, a legjobb védekezés a támadás. Jó tudni, hogy kifejezetten vonzódik a sárga színhez, és bár a narancssárgához egy ideje már kevésbé, azért emiatt ne fessük át az egész lakást.
Marad a permet, ami ugyan nyomot hagy az üvegen, de most, hogy közeleg a húsvét, úgyis mindenki nekiesik az ablakoknak, annak ellenére, hogy a valódi Megváltót nem az ÁNTSZ küldte a Földre. Viszont sajnos az a tapasztalat, amennyiben úgy döntenénk, hogy a tetemet lehúzzuk a vécén, legjobb, ha szorosan körültekerjük egy darab papírral, mert ellenkező esetben még akár egy napig is ott kering a víz felszínén. Ez van. Ne legyenek illúzióink, áttelel, a békés egymás mellett élés lehetetlen, marad a folyamatos és végtelenül unalmas harc, ahelyett, hogy az élet és a világ szépségeivel foglalkozhatnánk.
Jó, mondjuk rögvest itt a remek és kínálkozó lehetőség és alkalom, hogy
egyszerre vigyázzba állítsuk Sir David Attenborough-t és a szintén csodálatos Gerald Durrell halhatatlan szellemét, ugyanis egy ihletett pillanatban a poloska szinonimája a selyemmajom lett.
Az ugyan még további kutatások tárgyát képezheti, hogy tudós kollégám, Hont András a karmosmajomformák közé tartozó fehérpamacsos, más néven közönséges selyemmajomra vagy inkább a törpe selyemmajomra (az aranykezű tamarin kizárva) gondolt, a minden kétséget kizáró hasonlóság látszólag egyszerű, ám mégis korszakalkotó megállapításakor, de a kifejezés minden bizonnyal egyszerre vonul majd be a történelembe és a zoológiai szakirodalomba.
De addig is van itt még szinte minden, mint egy rendes állatkertben vagy éppen farmon. Zebrák és tücskök, kutyák, sőt náci kutyák, már csak az oroszlánnal rokon kabóca hiányzik, az ezeket a jószágokat egyszerre megtestesítő rezgőbajszú Potrien őrmesterrel egyetemben, aki tudvalevőleg az állatok királya.
Elkerülhetetlen felbukkanásáig elégedjünk meg a sokáig rejtőzködő életmódot folytató plüssgörényekkel (felfedezőjük a téma avatott szakértője, Bayer Zsolt), amelyekről a kutatás jelenlegi fázisában még nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a poloskához hasonlóan szintén büdösek is, vagy szimplán csak agyhalottak, ami párját ritkítja az állatvilágban. Addig is, amíg erre fény derül, azt már teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a plüssgörény egyaránt hajlamos az ön-karaktergyilkosságra, valamint ha elszabadul, közvetlen környezetére is veszélyt jelenthet. Az is jól látható ugyanakkor, hogy zárt, már-már szektaszerű közösségekben érzi igazán jól magát, és a rejtőzködő életmód álca volt csupán. A plüssgörény egy régi állat, csak átalakult. Viszont szereti a fagylaltot és leninista, amennyiben annak a tézisnek a szellemében él elképesztő luxusban, hogy minél rosszabb, annál jobb, lásd még a Trockij és a plüssgörények című hiánypótló szakmunka idevonatkozó fejezeteit.
