A hazaárulás mint szakma

KÉT MAGYARORSZÁG – A magyarországi ellenzék a 2022-esnél is katasztrofálisabb vereség felé masíroz.

Magyarország Brüsszel ellenzék Soros cselédsajtó pénz hazaárulás 2025. 04. 17. 4:40

Amikor még volt immunrendszerünk, az árulókat is irtottuk. A Hegedűs hadnagyokat, Zichy Ödönöket. Hiszen: „Az árulás veszedelmes gyomnövény. Ki kell tépni szárastul, gyökerestül és magostul, máskülönben új árulók nőnek ki az út mellett.” Ehhez képest

ma Magyarországon szinte a teljes ellenzéknek, cselédsajtójának és „civil” holdudvarának vezérlőcsillaga a hazaárulás. Nem havonta, nem naponta, hanem másodpercenként, a lélegzetvétel természetességével és könnyedségével árulják a hont, adják át a hazánkra törő, maradék függetlenségünk elvételét követelő ellenségnek a várkapu kulcsát. Nyíltan az ellenség pénzeli őket – Soros, USAID, Brüsszel. Nyíltan az ellenség programját hirdetik, A-tól Z-ig – nincs egyetlen saját, önálló gondolatuk, csak a megküldött sorvezetők. Migráció, gender, háború, Ukrajna.

És a korábbi sunnyogás helyett immár nyíltan, büszkén bevallják, mennyire jó nekik, hogy Brüsszel elveszi a magyaroknak jog szerint járó pénzt, mennyire klafa, hogy emiatt romlik a magyarok életszínvonala, ötven kórház felújítását el kellett halasztani, a vasút-korszerűsítés éveket csúszik. Szuper és még szuperebb. És nem szakad rá a födémzet arra, aki ezt kimondja.

Minap a volt SZDSZ-es Fodor Gábor is megmondta, nemzeti minimum kellene legyen, hogy a magyar európai parlamenti képviselők a hazájukért dolgozzanak odakint, ne a nekünk járó pénzek elvételéért. Ám mégis ez történik. Ráadásul egyre szenvtelenebbül, egyre aljasabban. Mint minden bűnnél, a saját közösséged ellen elkövetettnél sincs a lejtőn megállás, egyre gyorsulsz.

2015-ben Ujhelyi István szocialista EP-képviselő még dacosan megveregette saját vállát egy brüsszeli szavazás után: „Sem korábban, sem a jövőben nem fogok megszavazni olyan javaslatot, amely a 7-es cikkely alkalmazását szorgalmazza vagy amely legalábbis megnyitja a lehetőségét az állampolgárokat is érdemben sújtó szankcióknak.” Hogy aztán ugyanő 2018-ban kokárdával a kezében már megszavazza a válogatott mocskolódásokkal teli Sargentini-jelentést, amely a 7-es cikkely beindításával megfoszthatja Magyarországot az uniós szavazati jogától.

Mondom, a lejtőn nincs megállás.

Cseh Katalin, míg a népharag ki nem lódította az EP-ből, olyan javaslatot jegyzett, amely megzsarolta az Európai Bizottságot: ha további pénzt mer folyósítani Magyarországnak, bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene. És természetesen ez a kanadai születésű nő is büszke volt magára a hazaárulás előtt, alatt és után is. Ahogyan a magyarok olimpiai álmának szétverésekor is.

Apró-Gyurcsány Klára szintén büszkén közölte két éve: „Ha az lenne a feladatom, hogy ezeket a pénzeket [mármint az uniós forrásokat] hazahozzam Magyarország számára, egy hónap alatt haza tudnám hozni.” Hát persze, „ha az lenne” a feladata. De hát nem az. Olyasféle ígéret ez, mint amilyet az ÁVH-s „körmös” Bauer tehetett a már félholtra vert Ries István szocdem exminiszternek: ha vallasz, nem ütlek tovább.

Dobrevnek, Magyar Péternek, Kollár Kingának és a többi brüsszeli kesztyűbábnak lenne lehetősége a hazájáért dolgozni, a nekünk járó pénzek átadását követelni, ám eszük ágában sincs. Inkább ütnek-vernek minket. A hazaárulás a szakmájuk, a vérükben van, Dobrevnek éppenséggel szó szerint: a szovjet rémuralmat kiszolgáló Apró Antal nyilván büszkén gondol unokájára odalent, a privát üstjében.

A magyarországi baloldal azt képzeli: ha a Brüsszel által elsikkasztott pénzünk visszaadásával hitegetnek – zsarolnak – minket, mi majd lelkes kutyaként megcsóváljuk a farkunkat, és hatalomra emeljük őket. Továbbra sem ismerik a magyarokat. Nekik továbbra is csak térkép e táj. A 2022-esnél is katasztrofálisabb vereség felé masíroznak.