Az nem természetes és nem elfogadható. És egészen biztos vagyok abban is, hogy ezek kirívó esetek, még akkor is, ha az ellenzék jóvoltából most minden erről szól, és ezzel tematizálják a közbeszédet 

Arról beszélek, hogy ezekben az intézményekben a rabok, a fogvatartottak közötti erőszak a természetes és kiirthatatlan.

Ezen a ponton szeretném felhívni a figyelmet Mész András 1985-ös filmjére, a Bebukottakra. Döbbenetes és iszonyatos élmény. Döbbenetes és iszonyatos először nézni, hogy a tököli fiatalkorúak börtönében fogvatartott rabok hogyan mesélnek arról, miért kerültek oda.

– Megszöktem, aztán becsöngettem az egyik tanáromhoz, hogy vigyen vissza, éhes vagyok, nincs pénzem. Kérdezte, mikor ettem utoljára, aztán enni adott. Én pedig megszúrtam – így az egyik.

– Apám kettő után öt perccel jött haza. Kérdezte, mit keresek otthon? Kezemben volt a puska, és amikor elment mellettem, meglőttem. A halántékán találtam el – így a másik.

– Mentünk buzit verni. Aztán ki is raboltuk őket. Ha nem raboltuk volna ki, csak garázdaság lett volna – meséli a harmadik.

És így tovább. Velőtrázó. És ennél már csak az iszonyatosabb, ahogy elmondják, mit művelnek egymással.

– Rákötözzük a stokira, beletesszük a vízbe, aztán áramot vezetünk bele – mesél az egyik, és vigyorog. – Alig élte túl... – teszi még hozzá.

A kifosztás, az uzsora és a verés teljesen természetes odabent. Jelen van a kamera, amikor új rab érkezik az egyik cellába. A „vezér” azonnal összeveri. Nagyon durván. Aztán megkérdezi tőle, hogy „mi akarsz lenni? A csicskám vagy a köcsögöm? Estig gondolkodhatsz a válaszon.”

Majd láthatjuk azt a bizonyos köcsögölést. Az egyik zárkatársukat beviszik a vécébe, aztán sorra, egyenként bemennek hozzá és megerőszakolják. És közben arról beszélnek, hogy van, akit nem kell megerőszakolni, mert önkén választja a „köcsög” sorsot, mert akkor nem kell takarítania.

S persze vannak, akik arról vallanak, hogy sokan azért „falcolnak be” (értsd: lesznek öngyilkosok vagy legalább megpróbálják megölni magukat), mert nem bírják elviselni a verést és a megerőszakolást.

Fiatalkorúak börtöne, Tököl. Riporter: Mihancsik Zsófia. (Itt megnézhető – csak erős idegzetűeknek.) És most majd felhördülnek az aljas és hazug „gyerekvédők”, hogy persze, ez volt 1985-ben. Nem. Ez is hazugság. Ez van most is, ez van mindig, és ez van mindenhol. A remény rabjai sem egy sci-fi, hanem a rögvalóság. Igen, most, hogy ezeket a sorokat írom, a magyarországi börtönökben, női börtönökben és fiatalkorúak börtöneiben, illetve a javítóintézetekben tucatnyi erőszak, verés, megalázás és megerőszakolás történik.

Azt mondják a hozzáértők, még a legjobb a felnőtt férfi börtön. Utána következik a női börtön – állítólag a nők sokkal szadistábbak tudnak lenni odabent egymással, mint a férfiak. És a legalja a fiatalkorúak börtöne, mert a legszadistább a gyerek. Mondom: A Legyek ura.

Ez az igazi iszonyat. A börtönőrök, a felügyelők és szociális munkások aljassága és szadizmusa is nyilván létező, de ez a ritka kivétel. 

S adódik a kérdés: lehet-e valamit kezdeni azzal, hogy a rabok ne műveljék ezt egymással? Félek, hogy nem. Nem lehet. Mert legkésőbb takarodó után rájuk zárják a cella ajtaját, és attól kezdve nincsenek szem előtt. Attól kezdve azt tesznek, amit akarnak. A fantáziájuk pedig iszonytatóan gazdag, már ha a másik kínzásáról van szó.

De ettől semmi sem fog változni.

Szögezzük le: ezekben az intézményekben 1985-ben, 1995-ben, 2005-ben és 2025-ben és 1640-ben is ugyanaz volt a helyzet. Itt is és mindenhol. És most legalább már börtönben vannak azok, akikről kiderült, hogy feladatuk ellátására alkalmatlan, szadista állatok. És remélhetőleg az összes ilyen oda fog kerülni, ahová való. Bár ezen a ponton muszáj megjegyeznem, hogy Juhász Péter Pál iszonyatos bűne, mindaz, amit elkövetett, megkérdőjelezhetetlen. 

És látni, ahogy a nevelő kihúz a padból egy fiatalkorút és megveri – hát az sem felemelő látvány. De ott azért jó lenne hallani is, ami történik. Nem azért, mert felmentést adhat, de mentő körülmény lehet. Ahogy a másik felvételen az látszik, ahogy az egyik fiatalkorú bűnelkövető nemes egyszerűséggel kitépi az ajtót a falból tokostul. (Itt lehet megnézni – érdemes, mert így lesz teljesebb a kép.)

Biztos őt is „jobbá lehet szeretni”.

Próbálja meg a Szabó Tímea. Itt a remek lehetőség. 

 Vagy egy olyat, aki csoportosan erőszakolt meg lányokat. Bizony! Tessék szépen örökbe fogadni, hazavinni, és utána lehet pofázni.

Addig viszont szögezzük le: ma is és holnap is és 2085-ben is le fog szállni az este a börtönökben, női börtönökben és fiatalkorúak börtönében, bezárulnak majd a cellaajtók, és meg fog történni mindaz, amit ép ésszel nem, hogy felfogni, de elképzelni is lehetetlen. És ez ellen soha, senki sem fog tudni tenni semmit. Sajnálom.

És a végére még egy „apróság”: a gyerekvédelem leghatékonyabb módja a család, a normális család. Ott kezdődik minden. Például ott lehet megelőzni, hogy a gyerek végül ott kössön ki, ahol vagy köcsög lesz, vagy csicska. Éppen ezért van egy javaslatom Magyar Péter számára, jó lenne, ha így fejezné be a mára meghirdetett tüntetésén elmondandó „nagy” beszédét: 

„Végezetül szögezzük le: a gyermekvédelem a családban kezdődik. Éppen ezért soha ne játsszuk el a gyerekeink előtt, hogy éppen öngyilkosok leszünk, és ne fenyegessük őket azzal, hogy anyátok börtönbe megy, apátok meghal, ti pedig mentek az árvaházba. Ne tegyünk ilyet, mert ez felfoghatatlan aljasság és gazemberség. Ennek ellenére sok-sok ezer apaszerepben tetszelgő mocskos, eltakarítandó gazember van, aki ilyet tesz. De közülük csak egy, egyetlenegy akar miniszterelnök lenni. És az én vagyok. Úgyhogy takarítsatok el, de azonnal!”

Ez lenne az egyetlen hiteles megnyilvánulás azon a tüntetésen...