Később, 1919-ben írt hosszabb lélegzetvételű tanulmányában Mackinder ezt a területet „Szívföldnek” nevezte, és megalkotta a később sokat idézett állítást, hogy „Aki uralja Kelet-Európát, uralja a Szívföldet; aki uralja a Szívföldet, uralja a Világszigetet; aki uralja a Világszigetet, uralja a világot.” Ez a Kelet-Európa, ez a Szívföld Mackinder idejében az Orosz birodalomhoz, később a Szovjetunióhoz tartozott. A Szovjetunió felbomlásával ezért a területért megy a harc, ezért hívták meg az angolszász hatalmak Ukrajnát és Grúziát a NATO-ba a 2008-as bukaresti NATO-csúcson, és ezért nem akarja Oroszország e területet átadni a Nyugatnak.

A régi geopolitikusok közül talán még két nevet érdemes megemlíteni Nicholas Spykmanét, aki megfordította Mackinder híres tételét, és azt mondta, hogy „aki a peremvidéket uralja, az uralja Eurázsiát, aki Eurázsiát uralja, az tartja a kezében a világ sorsát”. Tegyük még hozzá Alfred Mahant is, aki szerint a politika fő eszköze a kereskedelem, a kereskedelmi utak biztosításának legfőbb módja pedig a tengeri hatalom kiépítése. Mahan globális mértékben kiterjesztette az amerikai polgárháborúban alkalmazott anakondaelvet, vagyis azt, hogy a szárazföldi hatalmakat, mint Németország, Oroszország vagy Kína, a tengerek felől kell körbefogni, és lehetőleg elzárni a part menti területekhez való hozzáféréstől. Ha ma ránézünk egy amerikai katonai támaszpontokat ábrázoló térképre, láthatjuk, hogy ez az elv tökéletesen megvalósult.

Végül a ma dúló háború ügyében idézzünk Brzezinski Nagy sakktáblájából: „Ukrajna nélkül Oroszország megszűnik eurázsiai birodalom lenni… Ha azonban Moszkva visszaszerzi az ellenőrzést Ukrajna felett, annak 52 millió lakosával és jelentős erőforrásaival, valamint a Fekete-tengerhez való hozzáférésével, Oroszország automatikusan ismét visszanyeri a szükséges eszközöket ahhoz, hogy Európát és Ázsiát átfogó, hatalmas birodalmi állammá váljon.”

Az eddigi geopolitikai teóriákat összegezve világosan látszik, és ebben Brezinskinek nagyon is igaza van, hogy Ukrajna és a Fekete-tenger elvesztése Oroszországot másodrangú hatalommá degradálná, ezért Moszkva számára alapvető egzisztenciális kérdés, hogy a Nyugatot, tulajdonképpen az angolszászokat, mindkét formájukban (Trump-féle nemzetállam, a Biden jelképezte mélyállam vagy háttérhatalom) kiszorítsa Ukrajnából. A háttérhatalom elleni harcban Putyin még érdekközösséget is talál Trumppal, mert a háttérhatalom mindkettejük ellensége. Ugyanakkor sem a mélyállam, sem Trump számára nem létfontosságú Ukrajna. Próbálkoztak, de ha nem megy, hát nem. Kissingernek is az volt a véleménye annak idején, hogy – és a pontosság kedvéért megint idézhetjük –: „A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna nem egy külföldi ország. Az orosz történelem a kijevi Russzal kezdődött, és az orosz vallás is onnan terjedt el. Ukrajna Oroszország része volt századokon át, és történelmük azelőtt is összefonódott. Az orosz szabadságharc legfontosabb csatái, kezdve az 1709. évi poltavai csatától, ukrán földön zajlottak. A Fekete-tengeri Flotta – Oroszország földközi-tengeri erejének eszköze – hosszú távú szerződés alapján a Krímben, Szevasztopolban állomásozik. Még olyan orosz »disszidensek« is, mint Alekszandr Szolzsenyicin vagy Joszif Brodszkij is ragaszkodnak ahhoz, hogy Ukrajna az orosz történelem és Oroszország integrált része.”

A Nyugat ezt előbb-utóbb meg fogja érteni. Trump már érti, most már csak arra van szükség, hogy a mélyállamot is meg lehessen győzni, amelyet jelenleg személy szerint az unió vezetői képviselnek. Ebben segíthet, hogy a mélyállam európai ügyvivői – részben az oroszellenes politikájukkal – olyan mértékben tették tönkre a gazdaságukat, hogy hosszabb távon kénytelenek lesznek felismerni az ukrajnai háború finanszírozhatatlanságát. Emellett Nyugat-Európában egyre nagyobb befolyással bírnak a fősodor által szélsőjobbnak titulált pártok, például a német AfD, amelyek Nyugat-Európa nemzetei érdekét képviselve nem ellenséget, hanem kereskedelmi partnert látnak Oroszországban.

Ha Oroszország belső összeomlását kizárjuk (mert kicsi a valószínűsége), Oroszország Putyinnal vagy Putyin nélkül vissza fogja szerezni Ukrajnát, mert ez az alapvető geopolitikai érdeke. Nyugat-Európa meghatározó országai (Németország, Franciaország, Olaszország) pedig, ha lassan is, be fogják látni, hogy az Oroszországgal való jó kapcsolat saját geopolitikai súlyukat is erősíti, különösen, ha az amerikai mankót elveszítve saját geopolitikai lábukra kell állniuk.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója