További eszkalációs lehetőség például a Balti-tenger lezárása az orosz hajók előtt, vagy a kalinyingrádi orosz enklávé megtámadása. Ám az is lehetséges, hogy az oroszok elégelik meg a Nyugat fegyvereivel és célra vezetésével az Oroszország területei elleni támadásokat (ha azok mondjuk érzékeny célpontokat érintenének) és a fegyverszállító országok területére visszalőnek ugyanolyan célpontokat kiválasztva.

Tételezzük fel, hogy a fenti esetekből valamelyik megtörténik, és kialakul a Nyugat (tehát a fegyvereket szállító országok) és Oroszország közötti háború, például olyan formában, hogy Oroszország elkezd német infrastrukturális célpontokat (például energetikai létesítményeket, vasúti csomópontokat, kikötőket) szétrombolni. Mi következhet ez után? Nyilván a németek visszalőnek, ha tudnak. Itt kétfelé ágazhatnak a fejlemények. Lehet, hogy a németek (vagy mások) azt mondják: ja, akkor mégsem szállítunk rakétákat, vagy lövünk orosz célpontokat. Ebben az esetben tárgyalásokkal valahogy meg lehet egyezni. Ha viszont az adok-kapok folytatódik, akkor Németország hamarabb kerül kilátástalan helyzetbe, hiszen az infrastruktúráját már maga is tönkretette (gondolok itt például az atomerőművekre vagy az iparára), nem kell sok annak teljes lerombolásához.

Általában kimutatják a NATO nagy fölényét a hagyományos fegyverekben és a gazdasági erőben is. Itt azonban nem a tankok és repülők számítanak, hanem a rakéták és a drónok, és még ha nem is vesszük számításba az atombombákat, e téren Oroszország egyensúlyban, vagy fölényben van. A Nyugat Oroszországot messze meghaladó gazdasági ereje sem számít sokat, mert ilyen esetben a rakéták és drónok készlete vagy havi gyártási kapacitása számít, és e téren – legalábbis egyelőre – nagy az orosz fölény. Beszáll-e Amerika ebbe a háborúba a NATO 5. cikkelye alapján? Nem fog, mert nem akarja saját területét lerombolni. Mind az első, mind a második világháború az USA területétől távol folyt, most azonnali veszteségek lennének a saját területén. Miért kockáztatná ezt az Egyesült Államok?

Volt egy híres amerikai film, a címe The Day After, vagyis Másnap, egy Amerikát ért atomcsapás következményeit tárgyalta nagyon érzékletesen. De ne menjünk el az atomháborúig, mert Európát hagyományos fegyverekkel is totálisan tönkre lehet tenni. Képzeljük el, hogy a konkrét harc, egymás infrastruktúrájának rombolása valami miatt leáll, mi történik ezután? Az energiaellátás romokban, az ipar, az úthálózat romokban, és még a cementgyárak is romokban, hogy még habarcsot se lehessen keverni az épületek helyreállítása érdekében. Ki győzött?

A hagyományos háborúkban az egyik fél vagy győzött és elfoglalta a másik területét, vagy mind a ketten kimerültek és békét kötöttek, vagy legalábbis abbahagyták a háborút. Most ilyen nem lenne, mert egyik fél sem foglalja el a másik területét, csak lerombolja. Ki nyert? Senki! Tehát addig, amíg egy cseppnyi józan gondolkodás van a politikusok fejében, ilyen háborút, amelyben a végén csak vesztesek lehetnek, nem kezdenek el.

De józan-e a politikusok gondolkodása? Itt rá kell világítani az ukrajnai proxyháború egy furcsa ellentmondására. A háborúban tulajdonképpen három fél vesz részt, Oroszország, a nemzetállami (Trump-féle) Amerika és a mélyállam, vagy euró-atlanti háttérhatalom. A helyzet egy kicsit olyan, mintha három futballcsapat három kapura játszana, és Ukrajna lenne a labda. Oroszország célja, hogy nagyhatalmi státusát, amennyire lehet, visszaállítsa. Ezt akkor érte volna el, ha 2022-ben sikerült volna rezsimváltás elérnie Ukrajnában, vagy most akkor, ha Ukrajnát elvágja a tengertől. A nemzetállami Amerika célja, hogy befolyását a világban a megváltozott gazdasági erőviszonyok (elsősorban Kína felemelkedése) ellenére fenntartsa, ehhez Oroszországra van szüksége Kínával szemben. A mélyállam célja ideológiai befolyásának fenntartása, illetve kiterjesztése, és ez az ideológia szembenáll mind Trump, mind Putyin nézeteivel, és e téren ők szövetségesek a mélyállammal szemben. A mélyállam érdeke a háború folytatása, mert abban mindkét ellenfele, a nemzetállami Amerika és a szintén nemzetállami Oroszország veszít, az egyik tekintélyt, a másik erőforrásokat. Egy orosz érdekek mentén történő békekötés a mélyállam vereségét, azaz befolyásának mérséklődését jelentené, nem véletlen, hogy ott akadályozzák a békefolyamatot, ahol tudják, és bár Amerikában kiszorultak a végrehajtó hatalomból, az Európai Unió politikai felépítésében kitűnő és alig veszélyeztetett bázist találtak maguknak. Most, ha Kissinger megkérdezné, hogy kit hívjon fel, ha a mélyállammal akar beszélni, nyugodtan meg lehetne neki adni Ursula von der Leyen telefonszámát.

Jelen pillanatban e három kapura játszott meccs döntetlenre áll, illetve kicsi előny látszik Oroszország és a nemzetállami Amerika javára. Ez a helyzet még sokáig fennmaradhat, de a fenti elemzés alapján, amíg legalább két szereplő – Oroszország és Amerika (mind Trump, mind Biden típusában) – vezetőit a józan gondolkodás vezérli, a pusztító háborút – még a hagyományos robbanóanyagokkal vívottakat is – ki lehet zárni. A geopolitikai feszültségek azonban még sokáig fenn fognak maradni, azokhoz, mint a klímaváltozáshoz, alkalmazkodnunk kell.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója