Neoliberális megközelítésben a gazdasági patriotizmus egyet jelent a gazdasági protekcionizmussal, a korrupcióval, és melegágya a nemzetközi konfliktusokat kirobbantani képes nacionalizmusnak. Ez a megbélyegző attitűd nem mellékesen arra is lehetőséget teremt, hogy liberális nézeteket hangoztató politikusok és véleményformáló közgazdászok ezen keresztül fedjék el önös szándékaikat. A gazdasági patriotizmus lényege ezzel szemben az, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek területi alapon pozitívan különböztetnek meg állampolgárokat, társadalmi és vállalatcsoportokat, gazdasági ágazatokat annak érdekében, hogy ellensúlyozni lehessen a túlzott globalizáció következtében fellépő egyensúlytalanságokat, negatív hatásokat.
Habár a gazdasági nacionalizmus egykorú a nemzetállamokkal, érdemes figyelembe vennünk, hogy amit ma gazdasági patriotizmusnak nevezünk, az valójában egy teljesen új természetű jelenség. Míg az előbbi gondolkodás elsősorban a merkantilizmussal, illetve Friedrich List A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere című könyvének nézeteivel hozható összefüggésbe, addig az utóbbi a globális gazdasági rendszer kialakulásának és működési ellentmondásainak az egyenes következménye. Fontos különbség továbbá az is, hogy míg a gazdasági nacionalizmus narratívájában a nemzeti, etnikai kizárólagosságra való hivatkozás dominál, addig a gazdasági patriotizmus olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket emel a fókuszába, amelyek eredménye egy területileg lehatárolt közösség gazdasági érdekeinek hatékonyabb képviselete.
A fogalom erőteljesen a legutóbbi nemzetközi pénzügyi válságot követő időszakban jelent meg, de annak gyökerei egyértelműen az azt megelőző időszakba nyúlnak vissza. Az alapvető ellentmondás, ami a neoliberális demokrácia paradoxonjának is tekinthető, az, hogy miként egyeztethető össze a szabad piac nemzetek feletti integrációja és az annak megfelelő szintű szabályozás a nemzetállami szinten megválasztott politikusok területileg korlátozott mandátumával. A választott politikusok rendre azzal a kihívással szembesülnek, hogy miközben őket azért választják meg, hogy az állampolgárok jólétét és gazdasági érdekeit képviseljék, ezt egy olyan szerteágazó, jogi és szabályozási, kölcsönös függőségeken alapuló gazdasági környezetben kell elérniük, amelyben a gazdasági kormányzás legtöbb eszköze felett nem ők rendelkeznek. Ebben a helyzetben a politikai döntéshozók kénytelenek olyan kreatív stratégiákat követni, amelyek a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi szabályozó szervezetek (IMF, Világbank, WTO) támasztotta korlátok között is képesek előtérbe helyezni az őket megválasztó közösség gazdasági érdekeit.