A belváros csak a külvárossal együtt főváros. A Budapest előtt álló kihívásokat pedig az agglomerációs településeken élőkkel együtt kell legyőznünk. Élhető Budapest és élhető agglomeráció egymástól elválaszthatatlan: csak akkor tudjuk megteremteni, ha a várost és elővárosait egységes rendszerben kezelve találunk megoldást a legégetőbb problémákra. A légszennyezettség, a zaj, a zsúfoltság, a közlekedési káosz és az ezekkel járó stressz ellen együtt kell lépéseket tennünk.
Hol van a város pereme?
„Az Új Duna-híd (Galvani-híd) tehermentesítené a főváros forgalmát”, idézi Vitézy Dávidot a Magyar Nemzet november 23-i cikke, mely a dugódíjat sarcként keretezi, majd pontosít: „az új Duna-híd naponta akár több mint ötvenezer személygépkocsival tehermentesítheti a belvárost”.
A belváros tehermentesítésére igazságtalan, elfogadhatatlan megoldás, hogy az ott élők életét megkeserítő és megrövidítő ártalmakat egyszerűen átterheljük a külvárosokban élő emberekre – akik egyébként úgyszintén szenvednek ezektől az ártalmaktól, már ma is. Az egész városban csökkenteni kell az autóforgalomat. Ma minden negyedik budapesti elhalálozást rákos megbetegedés okoz, de kiugró az asztmás megbetegedések száma is. Ez tarthatatlan.
Ha el is fogadnánk, hogy a belvárosban élők és a külvárosiak életminősége között választani kell – amit nem fogadunk el -, még mindig nyitva marad a kérdés, valójában lehetséges-e ez? Ahhoz, hogy a belváros forgalma átterelődjön Dél-Pestre, vajon elég egy új, déli híd megépítése? Elég, ha a zöldterületeket tönkretéve, az élhető zöldövezeti lakótelepeket zajvédőfal-gettóba zárva áthúzunk ott egy négysávos tehermentesítő utat? Nyilvánvalóan nem, ezt Vitézy Dávid is tudja, máshol el is mondta.
Korlátolt sötétzöldek
Élhetőség, karbonsemlesség, klímacél, fenntarthatóság – az elviselhetetlenül modoros mozgalmi zsargon önmagában is elég ahhoz, hogy a normális emberek kibiztosítsák a revolverüket. De a demagóg hablatyoláshoz korlátolt, ennek megfelelően kíméletlen osztályharcos hevület is társul.