Bocsánatkérés a kormányfőtől, köszönet a magyaroknak

Orbán Viktornak igaza volt, megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle – írta a Die Pressében Christian Ortner.

Budapest, 2019. június 18. Orbán Viktor miniszterelnök a Milorad Dodikkal, a bosznia-hercegovinai háromtagú kollektív államelnökség soros, szerb elnökével közösen tett sajtónyilatkozat közben Budapesten, a Karmelita kolostorban 2019. június 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktornak igaza volt, megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle – hívta fel a figyelmet Christian Ortner cikke, amely a bécsi Die Pressében a napokban jelent meg az EU görögországi határánál kiújult erőszakos migránsbetörési kísérletek miatt.

Az írás felelevenítette, hogy a magyar kormányfő volt az egyetlen, aki a 2015-ös illegális migrációs invázió során következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy nem szabad az uniós határokat átjárhatóvá tenni a tömeges jogellenes belépőknek, és ennek megfelelően kérlelhetetlenül védte hazája és az EU határát.

Ezzel együtt sürgette a globális migrációs válság elleni küzdelemben az emberkereskedelmet humanitárius indokokra hivatkozva támogató NGO-szervezetek tevékenységének letörését, és annak a szolidaritási politikának az érvényesítését, amit jól érthetően így foglalt össze: ne a bajt hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük a rászorulókhoz.

„Ma már vitathatatlan, hogy akkoriban Orbán Viktor volt az egyetlen kormányfő, aki felismerte a problémát, helyes következtetéseket vont le, és megvalósította elképzeléseit, bár Európa a legkeményebben ellenállt. Akkoriban ugyanazt tette, amit ma Görögország a görög–török határnál: ragaszkodott a határok megerősítéséhez és szükség esetén rendőrökkel való biztosításához.” Christian Ortner felsorolt több politikust, aki szerinte bocsánatkéréssel tartozik: Angela Merkel német és Werner Faymann volt osztrák kancellárt, valamint Jean Asselborn luxemburgi szociáldemokrata politikust.

Ehhez képest Orbán Viktor nem együttműködést és támogatást kapott az uniós tagállamok vezetőinek többségétől, hanem a Wilkommenskultur és a Wir schaffen das! váltak a bevándorlási politika meghatározó jelszavaivá.

Egymást érték a magyar miniszterelnököt elítélő kritikák, hamis vádak, politikai fenyegetések és kirekesztési kísérletek. Hogy ennek mi volt az oka, az külön téma, mindenesetre fájdalmas módon ehhez még a saját európai politikai közösségének, az Európai Néppártnak a politikusai is asszisztáltak. A magyar kormányfő kitartóan állta ezeket az övön aluli és hátulról jövő ütéseket is, sőt ahhoz is maradt energiája, hogy a józan európai politikusokkal összefogást alakítson ki. Azt sem titkolta soha, hogy miből meríti ehhez az erőt: abból az egyértelmű és többször megerősített megbízásból, amit a 2010 óta egymást követő demokratikus választásokon a magyar emberektől kapott az akaratuk képviseletére.

A választók többségével kialakult ilyen szoros bizalmi viszony működését bélyegzik populizmusnak a magukat progresszív és felvilágosult demokratának tartó politikusok világszerte, legmagasabb szinten az ENSZ-főtitkár António Guterrestől a legalját jelentő „radikális európai demokrata” Ujhelyi Istvánig.

Az előbbi a képviseleti demokráciáról úgy nyilatkozott, hogy a választók által adott politikai megbízatást az emberi jogi és a nemzetközi egyezményekben deklarált általános értékek érvényesítésére kell használni, akár a választók akarata ellenére is, mert a politikusok egyszer úgyis elveszítik a választók bizalmát, míg az értékek fennmaradnak.

Ujhelyi pedig a maga egyszerű módján konkrétan „egy virtigli fasisztoid” rendszernek titulálta a magyar választók többségének és a kormányzó pártszövetség bizalomra épülő, tíz éve tartó együttműködését.

Az biztos, hogy ha Orbán Viktort a magyarok nem bízták volna meg a kormányzással, vagy ő nem a választók akaratának érvényesítését tekintette volna kötelességének, hanem azt megtagadva a fősodratú európai politikai elvárások teljesítését, a magyar határ feladásának beláthatatlan következményei lettek volna mind hazánkra, mind az unióra nézve.

Ezért a kormányfőtől történő bocsánatkérés mellett helye van egy jó hangos köszönetnyilvánításnak is! Mégpedig a magyar választók felé. Minimum két dologért.

Egyrészt azért, mert a többségük a szinte kilátástalannak látszó uniós politikai küzdelemben se hátrált ki a politikai kötelezettségét teljesítő magyar miniszterelnök mögül, az állandósult politikai, jogi és pénzügyi fenyegetések ellenére sem. Ezt félreérthetetlenül kifejezték a hazai és uniós demokratikus választások során, amivel az európai politikában kikezdhetetlenül szilárd pozíciót biztosítottak a kormányfőnek ahhoz, hogy a migrációellenes álláspontot eredményesen tudja napirenden tartani, védeni és képviselni.

Másrészt pedig minden magyar adófizetőnek jár a köszönet azért, hogy az Európai Unió biztonságát is szolgáló határvédelmi rendszer kiépítésére és öt éve tartó eredményes működtetésére már az 1,6 milliárd eurót (több mint ötszázmilliárd forintot) is meghaladó pénzösszeget biztosítottak tisztán a magyar költségvetésből. Orbán Viktor tavaly ennek az összegnek a méltányos felét, nyolcszázmillió eurót kért átvállalni az Európai Bizottságtól, azonban a bizottság cinikus válasza szerint „az EU csak az uniós jog alapján, a migrációs és menekültügyi uniós jogszabályokkal összhangban finanszírozhat projekteket.

A kerítésépítés például nem alapozhatja meg az EU-támogatásra szóló jogi igényt.” Majd egyértelmű megalázásként egyszázalékos hozzájárulást ajánlottak fel hazánknak.

Ehhez képest a mindössze egy hete tartó görögországi erőszakos migránsbetörések ügyében a bizottság helyszínre érkező jelenlegi elnöke közölte, hogy Athén a helyzetre tekintettel hétszázmillió eurónyi támogatásban részesülhet, az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) pedig hét további hajót, két helikoptert, egy repülőgépet, illetve ötszázharminc újabb határőrt fog a helyszínre vezényelni.

Nyilvánvaló az ízléstelen kettős mérce, a magyarok hátrányos megkülönböztetése. A hazai adófizetőknek járó köszönet természetesen csak ennek a szemléletnek a gyökeres felszámolásával lehet hiteles, amit a határvédelmi költségek felének egyidejű átutalása tud kifejezni.

És nem pusztán a pénzügyi terheink részbeni megtérülése miatt, hanem ugyanúgy, mint a magyar miniszterelnöktől való bocsánatkérés esetében: a tisztesség miatt, az EU tisztessége miatt fontos ez – ha még számít egyáltalán.

A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász