Irodalmi minták gyermek olvasóknak

Tóth Krisztina költő, író szerint le kellene venni a kötelező olvasmányok listájáról Jókai Mór és Szabó Magda egy-egy regényét.

Budapest, 2014. április 24. Sofi Oksanen finn írónõ, a rendezvény díszvendége (j) hallgatja Tóth Krisztina költõ, író, mûfordító laudációját, mielõtt átvette a Budapest Nagydíjat a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a budapesti Millenárison 2014. április 24-én. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Tóth Krisztina költő, író a Könyves Magazinnak nyilatkozva azt mondta, hogy szerinte a nőalakok ábrázolása miatt le kellene venni az iskolai kötelező olvasmányok listájáról Jókai Mór Az arany ember című és Szabó Magda Bárány Boldizsár című regényét. Indoklásul kifejti, hogy a Jókai-regény egyik nőalakja, Tímea „nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja.

Rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem”. Tehát Tímea fegyelmezett, szorgalmas, szolidáris, okos, kedves és türelmes asszony. Nehezen lehetne különb jellemet rajzolni egy – egyébként folytatólagosan megcsalt – feleségnek, különösen, ha azt is tudjuk, hogy maga sem szereti lángoló szerelemmel a férjét.

A másik kifogásolt hölgy, Noémi pedig: „szerelmes, de osztozik a férfin. Tímár Mihály néha megjelenik a szigeten, aztán elmegy. Noémi sose kérdez, csak örül. Nem lázadozik, hanem csinosan várja Tímárt, amikor az éppen ráér.” Érdekes, hogy nem a csapodár férfit, Tímár Mihályt tartja a gyermekek számára káros mintának, nem az ábrázolt férfialakot kifogásolja a költőnő.

Pedig Noémiban sokkal nehezebb rossz mintát látni: pont úgy viselkedik, ahogy egy szerelmes és okos fiatal nőnek a modern pszichológusok tanácsolnák. Nyilván kapcsolatuk kezdetétől tudja, hogy nős ember a választottja, de ha már így választott, nem követeli ingerülten a férfi válását, hanem türelemmel kivárja, amíg az mellette dönt. Érzelmei egy – valóban erkölcsileg kifogásolható – szerelmi kaland csapdájába ejtették, de női vonzerejét és ép eszét használva kilép a csapdahelyzetből, és osztatlan, boldog kapcsolatban bírja ezek után a szeretett férfit.

Bárány Boldizsár kifogásolt anyaalakjával hasonló a helyzet: „Felsorolom Borbála tulajdonságait – mondja Tóth Krisztina –, szerény, halk szavú, szorgos. Mindig melegen teszi a levest az ura elé. Rendben tartja a házat, és amint van egy kis ideje, rohan a fodrászműhelybe. Sose ül le. Aranykezű, azaz mindig jókat főz. Bertalan, az apa, ezzel szemben zord, kevés szavú. Amikor Boldizsár elcsavarog, komoran lecsatolja a nadrágszíját.” E sorokat olvasva még inkább az az ember érzése, hogy félreértette az újságíró interjúalanyát, aki valószínű arról beszélt, hogy az ábrázolt férfialakokat látja rossz mintának a gyermek olvasók számára. Hiszen Bárány Boldizsár édesanyja, Borbála is mintafeleség és -anya, az édesapa viselkedése és jelleme, a gyermek brutális testi fenyítése viszont hagy kívánni valót maga után.

Azt nehéz lenne elképzelni, hogy azért tartja a gyermekek számára káros olvasmánynak Jókai Mór, illetve Szabó Magda regényét valaki, mert abban csupa jó tulajdonsággal rendelkező nőalakok, feleségek, szeretők, édesanyák szerepelnek. Ha a megértő, a türelmes, a hűséges, a megbízható, a szorgalmas, a szelíd, az önzetlenül szerelmes nők ábrázolása a gyermekekre káros lehet, akkor milyenek lennének a megfelelő mintát jelentő nőalakok? Veszekedősek? Türelmetlenek? Lusták? Megbízhatatlanok? Hűtlenek? Haragjukat odaégetett vagy hidegen feltálalt ebédeken kitöltők?

Mindezt végiggondolva csak egyetlen kézenfekvő megoldás kínálkozik: Tóth Krisztina ironikusnak szánta idézett kijelentéseit, és azt akarta érzékeltetni olvasóival, hogy annak is lehet káros következménye, ha valamely irodalmi mű idealizált alakokat állít például a gyermek olvasók elé. Ugyanis akkor túl nagy lesz a kontraszt a valósággal, és olyan tulajdonságokat fognak elvárni tőlük, anyáiktól, illetve majdani lány- és nőismerőseiktől, amelyekkel, fájdalom, de nem vagy nem kellő mértékben rendelkezünk. Ez azonban szerintem nem akkora veszély, hogy emiatt le kellene venni valamely regényt a kötelező olvasmányok listájáról. Hiszen az irodalomnak jobb korokban az is a célja, hogy ne lefelé nivelláljon, ne csak a sötét, a bemocskolódott, a lealjasult emberalakokról, hanem az ideális, a rendkívüli teljesítményekre képes személyiségekről is hírt adjon: megismertesse és megkedveltesse őket az olvasókkal, és ezáltal jó példák, értékes minták követésére ösztönözzön.

A szerző Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő