Komfortzónán kívül

Brutális változásra kell felkészülni, s ezért mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén kedden a kormányfő.

Budapest, 2020. március 10. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az Intercontinental Budapest szállóban 2020. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Brutális változásra kell felkészülni, s ezért mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén kedden a kormányfő, hogy ezzel a mondatával gyakorlatilag maga is kilépjen a saját komfortzónájából.

Mert a politikai kommunikáció szemszögéből nézve a képlet elvben akár végtelenül egyszerű is lehetne: a kormányzat dolga az lenne, hogy mindenkit megnyugtasson, az ellenzéki tér harci izgalmának fenntartásához pedig arra lenne szükség, hogy minden megszólaló kellően borzalmas rémlátomásokkal házaljon. Ez a kommunikációs dinamika eddig a várakozásoknak megfelelő mintázatot rajzolt ki. Ezen változtatott Orbán Viktor, amikor arról beszélt, hogy világjárványra kell készülnünk, s most az a dolgunk, hogy megértsük, mit is jelent ez.

Vagyis nem értünk mindent. De késznek kell lennünk, hogy a brutális változásokra válaszul a magunk életén valamit mi is megváltoztassunk – olvasható ki a megszólalásból egy új utakat kereső nyitottság.

Ezzel nehéz lenne nem egyetérteni. Hiszen mikor máskor kellene nyitottnak lennünk bármilyen megoldásra, mint egy frissen meghirdetett veszélyhelyzet idején? Ezek után az ellenzéki reakciók világában is joggal várhatnánk valami olyan változást, hogy a kormányzatot folyamatos verbális agresszióban részesítő pártpolitikusok is kijöjjenek a maguk komfortzónájából. Hogy ez mit jelenthetne? Például azt, hogy az ország érdekében merjenek szakítani a csípőből tüzelés reflexeivel. Hogy az MSZP ne csak a képzelt Marika néni alakját megidézve küzdjön a nép egyszerű fiainak és lányainak érdekeiért. Hogy a Jobbik ne csak a magyar politikai toposzok egyik legszerencsétlenebbikét, a tárcavezető lemondásának követelését hangoztassa. Hogy a Momentum ne csak azzal a szóvirággal tudjon reagálni, hogy a kormányzati agymosás helyett inkább a kézmosást támogassuk.

Összefogásra van szükség, mindenféle kisstílű politikai támadás indokolatlan – mondta Gulyás Gergely, az operatív törzs és a kormány szerdai sajtótájékoztatóján a veszélyhelyzet életbe léptetéséről szólva.

A kisstílű viszonyok felszámolása tényleg nem várathat tovább magára. A helyzet ugyanis az, hogy igaza van Orbán Viktornak: lassan mindenki kívül kerül a saját komfortzónáján. Ideje, hogy az ellenzék is így legyen ezzel. Hogy feladjanak minden egységbontó törekvést akkor, amikor nem pártpolitikai tagoltságra, hanem rendre és fegyelemre van szükség. Pontosan ez az az igény, amit megszólalásában az egészségügyi államtitkár, Horváth Ildikó is hangoztatott az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén.

Láthatóan persze az ellenzék is keresi a helyét ebben a megváltozott erőtérben. Kívánjuk nekik, hogy mielőbb megtalálják a jelenlegi helyzetben érvényes új szerepfelfogásaikat. Legalább addig, amíg rendre és fegyelemre van szükség.

Tegyük hozzá: ez az attitűd nekünk, jobboldali érzelmű konzervatívoknak eleve nem idegen. Mi ugyanis nemzedékeken átívelő hagyományra tudunk hivatkozni akkor, amikor azt mondjuk, hogy számunkra a komfortzónánkon belül és kívül is rend és fegyelem van. Szívesen vesszük hát, ha más hagyományokat és más reflexeket követő polgártársainknak is mintául szolgálhatunk a rendről alkotott ősi fogalmainkkal.

Visszafogad az ősi rend – írja a XX. század egyik legnagyobb magyar versében, az Apokrifban Pilinszky János, miután számot vet azzal, milyen érzés a paradicsomi idők elmúltával őrizni a lázas fácskákat s ágacskáikat. Levelenként a forró, kicsi erdőt.

Az a forró, kicsi erdő most mi magunk vagyunk.

Nehéz idők jönnek. De ezt együtt, egymással összetartva kell átélnünk, amikor kikönyöklünk a szeles csillagokra.