Brutális változásra kell felkészülni, s ezért mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén kedden a kormányfő, hogy ezzel a mondatával gyakorlatilag maga is kilépjen a saját komfortzónájából.
Mert a politikai kommunikáció szemszögéből nézve a képlet elvben akár végtelenül egyszerű is lehetne: a kormányzat dolga az lenne, hogy mindenkit megnyugtasson, az ellenzéki tér harci izgalmának fenntartásához pedig arra lenne szükség, hogy minden megszólaló kellően borzalmas rémlátomásokkal házaljon. Ez a kommunikációs dinamika eddig a várakozásoknak megfelelő mintázatot rajzolt ki. Ezen változtatott Orbán Viktor, amikor arról beszélt, hogy világjárványra kell készülnünk, s most az a dolgunk, hogy megértsük, mit is jelent ez.
Vagyis nem értünk mindent. De késznek kell lennünk, hogy a brutális változásokra válaszul a magunk életén valamit mi is megváltoztassunk – olvasható ki a megszólalásból egy új utakat kereső nyitottság.
Ezzel nehéz lenne nem egyetérteni. Hiszen mikor máskor kellene nyitottnak lennünk bármilyen megoldásra, mint egy frissen meghirdetett veszélyhelyzet idején? Ezek után az ellenzéki reakciók világában is joggal várhatnánk valami olyan változást, hogy a kormányzatot folyamatos verbális agresszióban részesítő pártpolitikusok is kijöjjenek a maguk komfortzónájából. Hogy ez mit jelenthetne? Például azt, hogy az ország érdekében merjenek szakítani a csípőből tüzelés reflexeivel. Hogy az MSZP ne csak a képzelt Marika néni alakját megidézve küzdjön a nép egyszerű fiainak és lányainak érdekeiért. Hogy a Jobbik ne csak a magyar politikai toposzok egyik legszerencsétlenebbikét, a tárcavezető lemondásának követelését hangoztassa. Hogy a Momentum ne csak azzal a szóvirággal tudjon reagálni, hogy a kormányzati agymosás helyett inkább a kézmosást támogassuk.
Összefogásra van szükség, mindenféle kisstílű politikai támadás indokolatlan – mondta Gulyás Gergely, az operatív törzs és a kormány szerdai sajtótájékoztatóján a veszélyhelyzet életbe léptetéséről szólva.
