Mily szép játék a futball, ó! S mily nagyszerű a multikulturális nemzeti csapat, ó! Büszkén mutatunk példát a világnak, ó! Az angol sportsajtó tele van esztétákkal, akik kikérik maguknak, hogy a vad, barbár, rasszista magyarok galád módon ismét belegázoltak a lelkivilágukba.
Valóban megrázó képsorok láttak napvilágot kedd este az Anglia–Magyarország labdarúgó-világbajnoki selejtező alatt. Sárga mellényt viselő biztonságiak, köztük rendőrök hatoltak be gumibotokkal, viperákkal felfegyverkezve a magyar szurkolók közé, az akció véres verekedésbe torkollott, majd a biztonságiak meghátrálásával végződött. Biztosat nem állíthatunk, a londoni rendőrség közleményéből indulhatunk ki, amely szerint az incidenst az váltotta ki, hogy valamelyik magyar drukker rasszista szavakkal bántalmazta a segítő személyzet egyik tagját. A The Guardian publicistájától, Barney Ronay-tól (lekopott az ó-ról az ékezet…) azt is tudjuk, a rendőrök bátor cselekedetként törtek be a vendégszektorba, hiszen a rasszizmus bűncselekmény, ami ellen törvényes kötelesség fellépni. S hogy mi a rasszizmus, azt természetesen mindig a „haladó” világ mondja meg. Szó ellen fegyverrel. Így működne a több évszázados angol demokrácia?
Történt más is a Wembley lelátóin. Az angol drukkerek – pedig hazai részről állítólag szalonközönség gyűlt össze a stadionban – kifütyülték a magyar himnuszt. De ezen ne rökönyödjünk meg. Mindig ezt teszik – így a magyarázat, amit el kell fogadnunk. A magyarok cserébe kifütyülték a térdeplős szertartást, ezt az üres gesztust, amivel a heti fizetésként is kisebb vagyont kereső angol futballisták tét nélkül könnyítenek a fehérek feketék ellen elkövetett súlyos bűnei miatt háborgó lelkiismeretükön. Ez utóbbi fütty viszont maga a botrány. Ha nagyon le akarjuk sarkítani, akkor Istennek, akitől mi áldást kérünk, s akinek az oltalmát az angolok is kérik a királynőre, kijár a fütty, egy kétes múltú amerikai fekete fiatalból viszont hőst kell faragni.
Az angol kollégák nem értik, a magyar szurkolók miért nem álltak szépen sorba a rendőrök előtt, hogy azok egytől egyig mindegyiküket jól elverhessék. Tényleg ezt kellett volna tenniük? Igen, okkal feltételezhetjük, többen a balhé kedvéért mentek ki a meccsre. Ha a rendőrök előbb gondolkodtak volna és csak utána cselekednek, elkerülhették volna a súlyos incidenst, bizony csúnyán felsültek kötelességük teljesítése közben.
Anglia azzal kérkedik, hogy úrrá lett a futballhuliganizmuson, éppen ezért joga és kötelessége megfegyelmezni, megbüntetni azt, aki nem áll be a sorba. Csakhogy nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk arra, mi történt az angol–olasz Európa-bajnoki döntő előtt és után. Szurkolók százai özönlöttek be jegy nélkül a Wembley-be, áttörve a kordont, ütlegelve azt, aki az útjukba került, majd a tizenegyespárbajban hibázó három angol játékos rasszista bántalmazás célpontja lett a közösségi médiában. Jobb, ha a saját házunk előtt söprögetünk – jegyezte meg Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya még a budapesti magyar–angol meccs előtt. Józansága példamutató. Mégsem talál követőkre. Az angol sajtó egyenlőséget tesz tucatnyi magyar szurkoló valóban botrányos viselkedése és a magyarországi állapotok között. Angol – újságírói – szemmel rasszista nemzet lettünk. A média jelesei a gondok forrására is pontosan rámutatnak. Ki nem találnák, Orbán Viktorra. Ettől függetlenül mi továbbra is örömmel látjuk a Budapestre tömegesen érkező brit turistákat, s ha némelyikük bódult állapotban tör-zúz, nem azt a következtetést vonjuk le, hogy az angolok – élen a miniszterelnökükkel – egytől egyig bunkók. Csupán azt, hogy a kelleténél több ital nekik is megárt. Ugyanúgy, mint a képmutatás.
A borítóképen brutális rendőri intézkedés a magyar szurkolótáborban a londoni Anglia–Magyarország labdarúgó-vb selejtezőt megelőzően, 2021. október 12-én. Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
