Kleinék, a Rajna német oldalán, Kehlben élő kisnyugdíjasok havi 52 eurót (18 700 forintot) fizetnek az áramért, miközben a túlparton a strasbourgi Petit házaspárnak – ugyanakkora fogyasztás mellett – csak 37 euró (13 300 forint) a számla. A különbség oka az úgynevezett német energiafordulat, amelyről egy évekkel ezelőtti, de a Goethe Intézet honlapján ma is fent virító propagandacikk azt állítja: az Energiewende hamarosan ugyanolyan ismertségre tesz szert külföldön is, mint az Oktoberfest vagy a Bratwurst. Feltétlenül így van – csak éppen menet közben kiderült, hogy ellenkező előjellel.
A 2011-es fukusimai atomkatasztrófa utáni pánik, valamint az éghajlatvédelmi célok ihlette energiafordulat nemzetközi hírű öngólnak bizonyult. Az atomerőműveket sorra állítják le, ám az időjárásfüggő megújuló források nem termelnek annyi energiát, mint amennyit a tervhivatali táblázatok a Nap és a Szél nevű élmunkásoknak előírtak. A hiányt atomalapú importárammal és környezetszennyező fosszilis energiával kell kipótolni.
Ami persze Kleinéknek kis probléma, az a félmilliárd fős Európai Unió felbolydult energiapiacán nagy gond. Most, a tél beállta előtt különösen az. Amit egy amerikai katasztrófafilm fiktív képsorainak gondolnánk – mondjuk Total Blackout cím alatt –, ma Ausztriában valóság. A védelmi minisztérium megbízásából több ezer kifüggesztett plakáttal készítik fel a lakosságot arra, hogy mi a teendő nemcsak egy országos áramszünet, hanem a teljes európai energiarendszer leállása esetén. Ilyenkor nincs fűtés és világítás, nincsen honnan tölteni már a telefont, nuku benzin van a kutaknál, és nemcsak Márki-Zay Péter nem folyik már a csapból, de ivóvíz sem.
Kitérnek az osztrákok arra, mennyi száraz élelmiszert és palackos vizet érdemes két hétre tartalékolni. – Az európai energia-infrastruktúra összeomlása napok alatt térdre kényszerítené társadalmunkat – állítja Herbert Saurugg, az Osztrák Válságmegelőzési Társaság elnöke. A Goldman Sachs bankház elemzői szerint a jelenlegi csapongó energiapiaci helyzet a felvert áraival növeli ezt a kockázatot, különösen, ha egy fagyosabb tél megterheli Európa kivételesen alacsony töltöttségű gáztárolóit. Kiéleződhet a verseny Európa és Ázsia között a cseppfolyósítottgáz-kínálatért – teszik hozzá –, ami ismét csak felhajtja az árakat.
Magad, uram, ha szolgád nincs! Akármilyen csábító – mint a szirének éneke – az egységes Európa gondolata, a tagállamok magukra számíthatnak. A magyar tárolók szinte teli vannak, és hazánk nemrég újra hosszú távú gázszállítási szerződést kötött Oroszországgal, a korábbinál jobb tarifával. A magyar külügyminiszter ekkor azt mondta: a magyarok fűtésének biztosítása a kormány feladata.
Mint látszik, nem a német fordulat Európa egyedüli energiapolitikai gondja. Az ideológiai elvakultság is az. Miközben a diverzifikáció – a beszerzési források sokrétűbbé tétele – energetikai divatszóvá vált, Európa ma szinte könyörög az oroszoknak, akiket amúgy szankciókkal sújt. Moszkva kezében márpedig az energiakincs nemcsak termék, hanem geopolitikai eszköz is, a 2000-es évek gázválságai is ezt mutatták. Arra kérni az oroszokat, hogy viselkedjenek máshogy, olyan, mint a medvét arra biztatni, hogy macskaléptekkel tipegjen. Nem olyan a testalkata.
Mind az éghajlatvédelem, mind az energiaforrások sokrétűvé tétele fontos cél, de értelmesen kell hozzáfogni a megvalósításukhoz. Legfőképpen az ellátásbiztonság veszélyeztetése nélkül. A házat sem úgy építjük át, hogy elbontjuk az alapot. A tél kemény tud lenni, és Európának gyorsan rendeznie kell a sorait, hogy ne érezze a bőrén, mennyire kemény.
Borítókép: Gőz száll fel a Datteln IV szénerőműből a németországi Dattelnben 2020. május 29-én (Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel)
