idezojelek

Figyelemelterelés

Egyre világosabban látszik, hogy több nagy terhet is vett a derekára a baloldal az előválasztásnak nevezett politikai kampánycirkusszal.

Haraszti Gyula avatarja
Haraszti Gyula
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel azonban elég sok a baj, még ha erre nem is gondoltak a fővárosi élősködők. Arra, hogy besározzák vele a saját embereiket is, például Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest, Tordai Csaba főjogászt, Barts J. Balázs vagyonkezelő vezért és Bajnai Gordon baloldali volt miniszterelnököt is, akik az eddig napvilágra került bizonyítékok alapján ismerik, és a gyanú szerint alkalmazzák is a fővárosi ingatlaneladásokhoz tapadt, jutalékos rendszerre épülő korrupciót.

Mert kivel tárgyalhattak volna ezek a bizonyos orosz oligarchák, ha nem velük, miközben fenték a fogukat a főváros egyik legértékesebb épületére? És honnan tudhat erről Karácsony, aki mindeddig azt állította kócosan, gyöngyöző halántékkal nyilatkozva, hogy minden gyanús ügy a háta mögött zajlott, és ezért adott még egy kirakatfegyelmit is?

Az elterelő hadművelet nagy hibája még, hogy bármennyire is bedolgozhattak ebbe a Gyurcsány Ferenc körül tevékenykedő magán-titkosszolgálat emberei – akik segítségével vélhetően valóban oroszokat engedtek be a polgári elhárítás épületébe annak idején – az ügy ilyetén tálalása rendkívül rossz fényt vethet a baloldal miniszterelnök-jelöltjére, Márki-Zay Péterre is. Mert ezek után tényleg elgondolkodhatnak majd a választók arról, vajon Amerika melyik fedőállásából vagy hivatalából küldték azt az embert, aki oroszokat lát a spájzban akkor is, ha csupán arról van szó, hogy eltűnik a kompót?

Borítókép: Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely (Fotó: Mirkó István)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.