A nagy együttműködések általában addig tartanak, amíg egy nagyhatalomnak érdekében áll azokat fenntartani, majd válsághelyzetben lélegzet-visszafojtva lehet reménykedni, hogy az ottani döntéshozók még mindig így látják-e vagy valami változott már a szövevényes folyosók mélyén. A NATO maga úgyis arról szól, hogy a tagországok hozzátesznek a szövetséghez, a saját erejüket a közösség érdekében fejlesztik, szükség esetén pedig beavatkoznak válságövezetekben. Ez pedig ma már szinte bárhol lehet. A világ egy hatalmas Száhel-övezet, egyre több gyanakvással, egyre több fegyverrel, egyre inkább magukba forduló országokkal.

A hivatalos liberális fősodor úgy tartja, minél szélesebbre tárjuk a kapukat, minél nagyobb öleléssel fogadjuk a hozzánk vetődőket, annál boldogabb lesz a világ. A tapasztalat viszont azt mutatja, aki nem tudja és akarja megvédeni magát, az óhatatlanul az említett fű melletti kiszáradt földdé válik, hiszen cseppet sem foglalkozik senki más egy ország biztonságával, csakis az ott lakók. Ideje felismerni, hogy a jóemberkedés nem lehet kormányprogram, csak újságokba való lózungok gyűjteménye. A világ nem egy hatalmas játszótér, ahol egymást szerető emberek önfeledten virágot szednek, hanem egymást bizalmatlanul méregető, elővigyázatos, sokszor egymástól rettegő közösségek csatatere. Magyarország feladata pedig az, hogy a csatatér igazán veszélyes része tőlünk távol essen, és saját lehetőségeinkhez mérten felkészüljünk minden eshetőségre.

Ezért igenis hosszú távú fejlesztésre van szükség a honvédelem területén, a diplomáciában, a külkereskedelmi vonalon, és egyetlen pillanatra se szabad azt gondolnunk, hogy most már jól megy minden, kicsit hátradőlhetünk. Egyúttal azokra a szirénhangokra sem szabad odafigyelnünk, amelyek valamely lehetséges partnert kihúznának a kapcsolatok közül politikai okokból. Ezek a hangok ugyanis mindig megtervezettek, a valóságban mindenki kereskedik mindenkivel, elég csak a szankciók alatt senyvedő Oroszország boltjainak polcait megnézni, esetleg azon hajók tatjára tűzött lobogókat, amelyek az orosz olajat szállítják a Távol-Keletre. Este lesz és reggel, fel kell kelni, dolgozni, megvívni az újabb harcokat azokkal, akik saját maguknak akarnak még többet szerezni, a saját lakosságukat akarják ellátni minden jóval, a saját országukat akarják biztonságosabbá tenni. Magyarország egyike azoknak, akik megacélozzák magukat, még akkor is, ha kívülről egyszerűen csak fűnek tűnik az elefánttalpak alatt.

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) Deglobalizáció vagy reglobalizáció? című panelbeszélgetésén 2023. január 17-én (Forrás: MTI/KKM)