Tizenhárom éve van hatalmon Magyarországon a Fidesz megszakítás nélkül. Azóta szintén megszakítás nélkül folyik egy állandó, soha meg nem szűnő akció azért, hogy a Fidesz elbukja a választásokat, esetleg lemondjon vagy olyan politikát folytasson, amely a külső erők kezébe helyezi a magyarországi döntések jogosítványát. Eddig semmi siker nem koronázta a törekvéseket, de látható, az aktivistáknak soha nem szegi kedvét ez a kudarcsorozat, hiszen mindig lesz olyan, aki személyes kötelességének érzi a magyar kormány elleni harcot.
Daniel Freund ma az a személy, aki európai szinten magasra tartja a zászlót. Innen, Magyarországról nézve ő egy teljesen átlagos politikus, aki valami miatt semmi mást nem csinál, mint szenved a magyar kormány miatt. Az Európai Parlament trükkösen működik, ugyanis ha valaki valamit mond, az fontosnak tűnik. Így van felépítve a rendszer. Daniel Freund lényegében csak így tud magának nevet szerezni, a valóságban ő egy teljesen súlytalan, ámde roppant agresszív párt unióba delegált képviselője, akinek épp ezért rengeteg ideje van magánakciók elvégzésére. Mondjuk elfoglalni azt a pozíciót, amelyre mindig legalább egy képviselőt kijelölnek bizonyos füstös szobákban.
A poszt felelőse inkább színész, mint politikus, az a feladata, hogy Magyarországot kritizálja a lehető legtöbbször. Emlékszünk még Rui Tavaresre? Egyetlen jelentős tevékenysége az volt, hogy ő kapta meg a megbízást az Európai Parlamenttől a Magyarországot elítélő jelentés megírására. Szó sem volt objektivitásról, a feladat adott volt, Magyarországot el kell ítélni. Tavares beadta a dokumentumot, a nevét megjegyeztük, majd eltűnt a politikai élet útvesztői mélyén, ma portugál parlamenti képviselő.
Judith Sargentini ugyancsak a zöldek teljesen ismeretlen képviselője volt Brüsszelben Tavareshez hasonlóan és ugyanúgy feladatot kapott, amelyet megfelelően végrehajtott. Ugyanúgy előadta az igazságtalanság miatt szenvedő, erkölcsös politikus magánszámát, szenvedélyesen érvelt, s elérzékenyült, amikor „győzött”. Vagyis elfogadták a jelentését a teljesen tétova és jelenlegi állapotában céltalan EP-ben. A dokumentumot 2018-ban adta be, öt évvel a portugál aktivista papírjai után. Mindkét jelentés eredménye annyi, hogy egy testület, amely kezdettől fogva fogást keresett a magyar kormányon, deklarálta, hogy megtalálta ezt a fogást.
A küzdelem pedig folytatódik, csak a személyek változnak, hiszen nem lehet ezt a játékot fenntartani évtizedeken keresztül, a kijelölt aktivista elfárad, gyereke születik, megunja, magánéleti problémái adódnak, emellett óhatatlanul unalmassá is válik, ha ugyanaz a személy mondja ugyanazt egy évtizeden át. Guy Verhofstadt sokkal komolyabb személyiség volt, még miniszterelnök is lehetett Belgiumban, amely ugyan kérdéses pozíció, de mégiscsak elméletileg a végrehajtó hatalom feje. Ő is elhasználódott, de ő nem csak Magyarországgal foglalkozott, az a furcsa, hogy még nem keresi a rendőrség. Viszont ő név, és feltehetően ezért is látogat az egyre veszélyesebb és egyre ridegebb Magyarországra, hogy előadjon az armageddon előtt.
Erre talán valami záradék is van a szerződésében, miszerint el kell varrnia a szálakat. Ugyanezt Daniel Cohn-Bendit nem tette meg, pedig ő 2011-től kezdve szapulta a magyar kormányt, majd szögre akasztotta a kalapját, és eltűnt. Lelkes volt és a kamera imádta, amint harsog a parlamentben; egy alkalommal a magyarországi sajtótörvényre úgy reagált, hogy a Magyar Nemzet fejlécével ellátott papírlapot nyomtatott ki, aláírva, hogy cenzúrázva. Ők nem okosak, inkább megbízhatók, és mindig lesz utánpótlás. Freund 1984-ben született.
