Nézem a televíziót, a rendőrökre feltorlódott 3/b osztályt, valamint a momentumos tesókat, anyukákat, apukákat, nézem mind a száznegyvenhárom zajongót, és lassan összeáll a teljes kép. A végelszámolás persze nem jelen idejű, régebben is tudtuk, de mondjuk ki újra: az ellenzék a legfőbb felhajtóereje az újabb és újabb fideszes kétharmadnak.
Egyéb okokat – terjedelmi okok miatt – most figyelmen kívül hagyva maradjunk csak a „pedagógustüntetésnél”. Amit muszáj rögtön idézőjelbe tennünk, hiszen maguk a pedagógusok mára felszívódtak, tüntetésről pedig szó sincs, csak néhány dulakodó középiskolásról. Valamint lelkes pártaktivistákról, akik nagy bölcsen úgy gondolják, mindenki számára felderíthetetlen, ahogyan ők ügyesen nyomják, taszítgatják tanítványaikat a rendőroszlop felé.
Itt van nekünk továbbá az örökös morcos Szabó Tímea, aki szerintem álmában is duzzog, mindenesetre értelmes választ adni, kifejezni bármit hagyományos kommunikációs eszközökkel képtelen. Vagy a nagyszerű Hadházy Ákos, aki mindig mindent rögzít, de rögzítsük azt is rögtön, hogy végtelenül ügyes, szép és okos fiacskája be is int annak, aki nem tetszik neki. Fekete-Győr Andrásról már ne is szóljunk, bájos, amikor előkelő budai látogatók beleprolisodnak félórára a baráti körükbe. És ne feledkezzünk el a rohamosztagos Jámbor Andrásról, aki annyit olvasott már az ideológiai felforgatásról, hogy derék értelmiségiként vörös szerepjátékot rendez magának és negyvenkét követőjének.
Íme, itt vannak ők. Akik majd elsöprik Orbánt, felszabadítják az országot, földet osztanak, igazolóbizottságot állítanak fel, ingyenessé teszik az „oktatásegészségügyet” és persze a felcsúti perben is igazságot osztanak. Inkább úgy tűnik azonban, hogy minden egyes kiáltás, minden odaráncigált trágárság, minden hülye jelszó egy-egy jól irányzott pofon önmaguknak. Valamint határozott megerősítés Orbán Viktornak az újabb, soron következő kétharmad ügyében.
Nem állítom, hogy a Fideszt lehetetlen választáson megverni, de amíg ez a csapat díszlik a főváros közterületein, garantált a jobboldali győzelem. Nem egyszer: eddig sorban négyszer. Közeleg az ötödik is, ha nem hisszük, figyelmesen tekintsük át még egyszer az ellenzéki kínálatot. Higgyék el, hogy ezek a dupla senkik teljességgel láthatatlan szellemek Mosonmagyaróvártól Vésztőig. Még az ellenzéki minimumot is képtelenek kipréselni magukból, nem dolgoznak, nem alkotnak, kizárólag hülyeségekben hisznek, ami remek hír a sokadszorra megválasztott kormánynak.
Akad azonban a baloldalon egy derék házaspár, ők tisztában vannak mindezzel. Gyurcsány és Dobrev nem véletlenül marad ki a kisszerű utcai randalírozásból. Ők pontosan tudják, hogy a Fidesz szélárnyékában ellebeghetnek még egy darabig az ellenzék fő erejeként, látják, tudják, érzik, hogy rajtuk kívül nincs más kínálat. Számukra ez a tökéletes megoldás: egyelőre semmit sem kell tenniük, mégis övék a vigaszfutam. Néha megeresztenek egy-egy szánalmas Facebook-bejegyzést, olykor hadonásznak és kiabálnak a híveik előtt, hogy majd így lesz, meg úgy lesz, miközben sehogy sem lesz semmi. Viszont itt vannak, itt élnek közöttünk. Én inkább ennek örülnék az őszödi böszme helyében, nem fürkészném a Napot, hiszen attól gyorsan elvakul az ember.
Így állunk most. Az idő telik, néhány év múlva választunk. Olyankor mindig meglódul az ellenzéki fantázia, tervezgetnek, álmodoznak, fenyegetőznek, aztán jön az újabb fideszes kétharmad, és kész. Összeomlás, majd gyors ocsúdás. Reménykedés, tervek, a végén pedig újabb kotorászás a ganéban. Vajon mikor értik meg, hogy ők a Fidesz legprofibb ügynökei? Szerintem soha. Nem baj: ezt a meccset játsszuk lassan húsz éve, és azt mondom, maradjon is így minden.
