Embert ölni szabad. Ezt nemcsak abból szűrhetjük le, hogy történelmet olvasunk, de a sajtóból is kiderül. Amerika szegényítetturán-tartalmú lövedékeket küldhet Ukrajnának, amely arról híres, hogy bár nem radioaktív, de nagyon hatékony a páncélosok ellen, áttöri az orosz tankok homloklemezét, így csodálatos eredménnyel jár a háborúban. Csakhogy sajnálatos módon a lövedék nem környezetbarát, és félő, hogy egészségügyi kockázatokkal is jár a használata. Emiatt aggódik a Biden-adminisztráció, vagyis hogy szabad-e ilyen veszélyes lőszert átadni Ukrajnának.
Alapvetően a lőszerek lényege, hogy egészségügyi kockázatokkal járjanak, extrém mértékű kockázatot jelent, hogy szétlövi a tankot, és abban emberek ülnek. A fegyvereket nem azért gyártják, hogy környezetkímélőek legyenek vagy finoman, óvatosan üssék át a páncélzatot. A modern hadviselésben pedig ezek is fontos tényezők, úgy tűnik, a zöldfordulat a háborúban is eljött, a cél a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátású háború. Az ördög persze a részletekben rejlik, hiszen
a lőszerek jó eséllyel meg fognak érkezni Ukrajnába, esetleg kazettás bombákat is kap majd Kijev, hogy még pokolibb legyen a hadszíntér, az amerikai fegyvergyárak pedig nem győzik majd számolni a pénzüket.
A gyengítetturán-tartalmú lövedék nem nukleáris fegyver ugyan, de nem is hagyományos lőszer. Az ilyet valóban nagyon óvatosan kell kezelni, főleg politikailag. A másik oldalon tudjuk, hogy taktikai atomfegyverek telepítése kezdődött meg, és Belarusz elnöke jelezte, be is vetné azokat a rakétákat, ha szükséges. A taktikai atomfegyver már nukleáris, de nem az a világpusztító szerkezet, amelyről filmeket csinálnak. Eredetileg az atomfegyvereket azért fejlesztették ki, hogy azokat soha senki ne használja, de elrettentő erőként maradjon a silókban, így őrizve a fagyos békét.
Persze mégis használták az amerikaiak, hogy utána elmagyarázzák, nem volt más lehetőségük, csak így lehetett térdre kényszeríteni Japánt, s az még hálás is nekik az atomcsapásért. Ma pedig már mindenki tudja, hogy milyen pusztításra képes egy nukleáris fegyver, fél is tőle a fél világ. Épp ezt tudják kihasználni a háborús héják.
Ügyesen kitalált háború ez, bár kissé ügyetlenül van tálalva a világ népeinek. A kicsit nukleáris fegyvertől ugyanúgy fél mindenki, mint a nagyon nukleáristól, a szómágia nem segít. Csak nagyon-nagyon kicsit kell megkapargatni a hivatalos nyilatkozatokat, és kiviláglik a vért kívánó, brutális hadigépezetet mozgató emberek mértéktelen cinizmusa és gonoszsága. Senki se beszél békéről, csak igazságos harcról és reménybeli sikeres ukrán offenzíváról, valamint újabb fegyverekről, amelyek áttörést jelenthetnek a háborúban.
Térképeket rajzolgatnak teljesen légből kapott adatok alapján komolynak tűnő elemzők és honlapok, megmagyarázva, mi miért történik, miközben lényegében semmilyen információt nem lehet komolyan venni. A háború irányítói akarják a harcokat, a vért és a pusztulást, ők azt várják, mikor tudják elküldeni az újabb és újabb leleményes szerkezeteket, amelyek környezettudatosan tudják kiirtani a szemben álló hadoszlopot. Persze nem olcsón, de nyakunkon az ökológiai katasztrófa, és sajnos még nincsenek elektromos meghajtású tankok és csapatszállítók, de talán a szépséges jövőben lesznek olyanok is.
Feltehetően egyszerűbb volna nem megölni azokat az embereket, nem pusztítani ki egy egész országot, de az sokkal kevesebb pénzt fialna, és cseppet se érné meg a befektetőknek. Ezt lényegében az Apostoli Szentszék és Magyarország szorgalmazza. Erkölcsileg nem lehet más a döntés. Ugyanis embert ölni nem szabad.
További A Helyzet híreink
Borítókép: Ukrán katonák önjáró tüzérségi járművel lőnek (Fotó: MTI/AP/LIBKOS)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Riszálás a romokon
Gergely nem hagyhatja, ő bármi áron riszálni szeretne, ha már máshoz nem ért.

A Tisza listája: az alkesz, a piás és a rokinyugis
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?

Péter és Ilaria
Az olasz EP képviselő asszony egy terrorista banda tagjaként vert össze Budapesten ártatlan járókelőket.

Rongyok és zászlók
Mondjuk ki: elég volt abból, hogy a Budapestet koldusbotra juttató Karácsonyék a pride támogatását közfeladatnak gondolják.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Úton a demográfiai katasztrófa felé (3.)

Államcsínnyel riogat az örök SZDSZ

A globalista tudatipar Erdélyben

Meghekkeljük a világtörténelmet!
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Az örömhír a fiatalokhoz is elér
A Z generáció tagjai visszataláltak a templomba.

Malacbácsi
Tényleg elképzelhetetlenül ízléstelen a pride, ahol már szó sincs semmiféle polgárjogi akcióról és a döntés szabadságáról.

Greta a kuckóból
LANGY ESŐK JÖNNEK – A klímaváltozás elleni harc már a múlté, az új projekt Gáza.

Rasszizmus
Minden magára valamit is adó Los Angeles-i huligán, aki elnyomva érzi magát, a jelek szerint azzal enyhíti lelke sajgását, hogy betör egy elektronikai cikkeket áruló boltba és ellop egy tévét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kétéves magyar kislányt gázoltak halálra

Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?

A neves sebész szerint azonnal orvoshoz kell fordulnod, ha reggelente ez történik veled

Az izraeli után az amerikai végítélet-repülőgép is a levegőbe emelkedett: ennek a fele se tréfa – videón a rettegett E-4B Nightwatch

Szerelmi horoszkóp hétvégére

Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Majdnem újabb európai csapat égett meg a klub-vb-n, de jött Bellingham

Hihetetlen égi jelenségnek lehetünk a szemtanúi

Argentinok mentették meg az Inter román edzőjét az újabb pofontól a klub-vb-n

Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Riszálás a romokon
Gergely nem hagyhatja, ő bármi áron riszálni szeretne, ha már máshoz nem ért.

A Tisza listája: az alkesz, a piás és a rokinyugis
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?

Péter és Ilaria
Az olasz EP képviselő asszony egy terrorista banda tagjaként vert össze Budapesten ártatlan járókelőket.

Rongyok és zászlók
Mondjuk ki: elég volt abból, hogy a Budapestet koldusbotra juttató Karácsonyék a pride támogatását közfeladatnak gondolják.