Mi pedig nézzük. Mindenki erről beszél, s ez valójában a siker. A háború beszippantotta az emberek lelkét, várják a borzongató részleteket és videókat, lehetőleg élőben, lehetőleg tankkal, amely éppen lő. Putyin elnök nagyjából háromszor menekült el szombaton Moszkvából. A Wagner emberei száguldottak az M4-es autópályán Rosztovból Moszkva felé, 25 ezren vagy hétezren, voltak vagy nem voltak helikoptereik, amelyek lelőttek orosz csapatokat vagy az oroszok lőtték le azokat. Az ezernyi álhír közül nem lehet kiszűrni a valóságot, csak a vágyaknak megfelelően felépíteni egy narratívát, s remélni, hogy az az igazság.
A nagy áttörés a lelkekben mégis végbement, hiszen borzongva ujjong a tévénéző, hogy történt valami az unalmassá vált hadszíntéren, aggódik, de izgul is, hogy mi vár rá a következő órákban. Putyin sorsa 24 órán belül eldőlhet – olvashatja valamely honlapon, és azonnal elhiszi, hogy ilyen faék egyszerűségű az ember és a háború. Aztán estére elillan a csillámpor, amely elvakította, leszáll a gyönyörű lila felhőről a földre, és talán maga se tudja, mi történt, kinek van most igaza. Ezért aztán nem érdemes annak szurkolni, hogy a romantikus nevű magánhadsereg szétdúlja Moszkvát, és annak se, hogy az orosz hadsereg megsemmisítse az alakulatokat. Nem érdemes reménykedni abban, hogy így sikeres lesz az ukrán offenzíva, esetleg az orosz csapatok áttörik a stratégiai vonalakat. Ezek ugyanis valóban csak filmekben néznek ki jól, ahol művér van és tehetséges statisztatömegek. Egyedül a békének szabad szurkolni.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!