Lakossága huszonhatmillió fő, fővárosa Niamey, pénzneme pedig Nyugat-Afrika „eurója”, a valutaközösségi frank – bátran indulhat tévévetélkedőkön, aki a legutóbbi hetek előtt tudta mindezt Nigerről. A világ egyik legszegényebb országa általában nincs a szemünk előtt, szülötteit ott sem nagyon látjuk, ahol pedig a többi afrikai országéit igen: a sportpályákon, most például hasonló nevű szomszédja, Nigéria a női futballvébén kiválóan helytálló játékosait. Niger alapadatai sem különösebben izgalmasak, az viszont többet elmond, hogy afrikai léptékben szerény népessége irdatlan méretű, hazánknál tizennégyszer, Franciaországnál több mint kétszer nagyobb területen él. Pontosabban próbál valahogy megélni: e terület legnagyobb része sivatag, a maradék földre visszaszorult lakosságot további elsivatagosodás és talajerózió sújtja.
De Niger – dacára az uborkaszezonnak – még ezekkel együtt sem került volna be a vezető hírekbe; ehhez a júliusi puccs kellett, amellyel a katonai junta megdöntötte Mohamed Bazoum elnök uralmát. Ha levesszük a polcról Ed Luttwak klasszikusát, a Puccsisták kézikönyvét, azt olvassuk: a nigeriek 1974 és 2010 között hét államcsínykísérletet éltek át (sikereseket és elbukottakat), az utóbbi időben viszont országuk a stabilitás ritka szigetének számított egy bizonytalan régióban. Most idegjáték zajlik: miután a junta a megadott határidőig nem távozott, helyreállítva Bazoum uralmát, a világ azt figyeli, beavatkozik-e a térség „NATO-ja”, az ECOWAS Nigerben, amely egyébként maga is a szervezet tagja (csak a puccs miatt felfüggesztették a tagságát.)
Átfogó, térségi háború veszélye alakult ki, és akár vihar előtti csendre is utalhat, hogy Nigerben légtérzárat léptettek életbe, a Nyugat-Afrikában legaktívabb európai ország, a volt gyarmatosító franciák nemzeti légitársasága pedig egyes szomszéd fővárosokba irányuló járatait is felfüggesztette. Lázas egyeztetések zajlanak az EU-n belül is. A kemény geopolitikai érdekek jegyében sivatagi lesben állnak a franciák és Wagner úr is, de egyikük sem a Rejtő-összesből. Az oroszok építenek a nyugat-afrikaiak franciaellenességére.
Mi, magyarok az elmúlt harminc évben megtudtuk, mit jelent egy térségi háború. Nem utolsósorban menekülteket, esetünkben a délszláv térségből és Ukrajnából. A nyugat-afrikai régió népessége azonban a hétszerese az egykori Jugoszláviának és Ukrajnának együttvéve. Annyian vannak, ahányan mi az egész EU-ban élünk. Mauritániától kezdve e régióból ível keletre, egészen Etiópiáig a világ biztonsági szempontból egyik legkényesebb övezete, a Száhel.
Egy térségi háború esetén, amelyben minden fél a saját pecsenyéjét sütögeti, nem túlzás a szakemberek által pedzegetett százmilliós migrációs nagyságrend. A következő években ennyien is megindulhatnak a fejlett világ számukra legelérhetőbb csücske, Európa felé. Amikor Nyugat-Afrika nem szerepel éppen a hírekben, akkor is szenved egyszerre a művelhető földterületek csökkenésétől és a népességrobbanástól – egy nigeri asszony például átlag hét gyermeket szül –, így az élelmiszerhiánytól is, az iszlamista terrortól és a keresztényüldözéstől. A háború az utolsó csepp lehet az elviselhetetlenség poharában.
Európának most berreg a migrációs vészcsengő. A magyar álláspont szerint a problémát nem idehozni kell, hanem helyben megoldani. Az uniós diplomácia végre bizonyíthatja, hogy többre hivatott, mint amennyit eddigi gyászos mérlege mutat.
A nigeri válság intő jel egy még nagyobb migrációs kihívásra is: az ENSZ Nigéria most 213 milliós lakosságát 2050-re 400 millió főre, 2100-ra pedig 550 millióra jelzi előre.
