A világtörténelem nem babazsúr, a békének olykor igen borsos és fájdalmas ára van. Még a mi jobbára nyugodtnak mondott Európánkban is sokat mesélhetnének idősek arról, mi mindennek kellett történnie, amíg Dél-Tirol eljutott oda, ahol ma tart, amíg északír katolikusok és baszkok elfogadták a feltételrendszert, amelyben ma élnek, amíg horvátok le tudtak ülni egy asztalhoz szerbekkel. Indiában – ahol a lépték is sokkal nagyobb – a függetlenségnek és a felosztásnak nem volt alternatívája 1945 után, de az angolosan távozó gyarmattartók útját kétmillió halott szegélyezte, még sokkal többen pedig földönfutók lettek.
Ma menekülő örményeket látunk a képsorokon. A szülőföld kényszerű elhagyásának fájdalmát nem kell magyarázni a Trianont elszenvedett – és igazán máig ki sem hevert – országunkban. – Soha nem jövök vissza. Ha a Gandzasar-kolostor nem létezik, akkor Karabahban már semmi sincs. Az azeriek azt sem engedik, hogy a halottakat elvigyük – mondják karabahi örmények, akiknek nem adatott meg például a jobbára szintén tömbben, de a többségi néppel békében élő finnországi svéd kisebbség sorsa. De az események most úgy felgyorsultak, hogy nincs idő ezen keseregni. A következő napokban még örmények tízezreinek kell biztonságban átjutniuk az anyaországba egy revansvágytól is fűtött, régi sérelmeket emlegető hadsereg sorfala előtt – ennek biztosítása az azeriek felelőssége.
A hírek nem megnyugtatóak. A helyzetre a minap az Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója is figyelmeztetett, hazánk pedig tegnap a tettrekészek közé beállva humanitárius segélyről döntött az örmények javára.
Karabahot itthon azzal a szemmel is nézzük, milyen tanulsággal szolgál Ukrajna szempontjából. A nyilvánvaló különbségek dacára – például Karabah kicsi, északkeleti szomszédunk nagy – vannak párhuzamok is. Mindkét konfliktus a közép- és nagyhatalmak, köztük a „szokásos gyanúsítottak”, Oroszország és az Egyesült Államok erőterében (is) értelmezhető, de főleg az azeri esetben Törökországról sem szabad megfeledkezni. Ukrajnában a diplomáciai erőfeszítések több mint másfél éve nem vezettek eredményre, a fronton a két fél láthatóan nem bír egymással, viszont a háború egyre több katona és civil életét, szenvedését követeli. Már egy (betartott) tűzszünet is remek lenne.
Be kell látni, a Balkánon, a Közel-Keleten vagy Karabahban is kegyetlen történelem gyakran sajnos nem szolgál olyan megoldásokkal, amelyek biztosítják, hogy emberek zavartalanul a szülőföldjükön maradhassanak. De olyannal talán igen, hogy legalább éljenek.
Borítókép: Hegyi-karabahi örmény menekültek teherautón érkeznek az Örményországot Hegyi-Karabahhal összekötő Lacini-folyosó ellenőrzőpontjához 2023. szeptember 26-án (Fotó: MTI/EPA/Roman Iszmajilov)
