A háború olyan, mint az összetett mondat egy tévéinterjúban: könnyebb elkezdeni, mint befejezni – az amerikaiak most újra szembesülnek e tanulsággal. Enyhébb formában persze, mint Barack Obama idején, amikor az volt a nagy kérdés, hogyan kecmereghetnek ki George W. Bush afganisztáni és iraki kalandjából. Ezekre az Egyesült Államok elköltött összesen háromezermilliárd dollárt, miközben százezrek haltak meg, köztük több ezer amerikai katona. Minden amerikai elnök rémálmai azok a híradófelvételek, amelyeken szállítógépek hordják haza a koporsókat, rajtuk a csillagos-sávos lobogóval, miközben a szavazópolgár – aki talán Vietnámra, Koreára is emlékszik még – mindennap felteszi a kérdést, megéri-e ilyen áron hajkurászni a tálibokat a Hindukus lábainál avagy még lakhatatlanabb országot teremteni Szaddám Huszein nehezen élhető Irakjából? A kérdés költői…
Ma a Fehér Házból nézve egy fokkal egyszerűbb a helyzet – de csak eggyel. Nem jönnek haza koporsók, Amerika hivatalosan nem része sem az ukrajnai, sem az izraeli háborúnak. Csak éppen annyira, amennyire a gazda szeme hizlalja a jószágot… A valós kérdés jelenleg nem az – hangsúly a jelenlegen, ugyanis beláthatatlan, hogyan alakulhat még (különösen) a közel-keleti konfliktus –, hogy Amerika katonailag elbír-e egyszerre két háborút, mert a kibicelő stílusú mostani háborúskodást alighanem igen. (Főleg, ha közben nem akaszt bajszot Kínával, és nem fajul el a helyzet Tajvannál.) De ettől még Ukrajna és Izrael is pénzébe kerül Washingtonnak, márpedig már egy év sincs hátra az amerikai elnökválasztásig, így a döntéshozók kivált odafigyelnek a közvélemény rezdüléseire.
A kérdés ma az, hogy Washington – és Joe Biden – politikailag elbír-e két háborús támogatást, és ha nem, ki tud-e ezekből időben hátrálni.
Mindenesetre az átlagos amerikai szavazó lelkesedése mindkét esetben visszaesett, az eddig is végletesen megosztott Amerika törésvonalai pedig tovább mélyültek. Ahogy az ukrán hadsereg egyre fárad az oroszokkal szemben, úgy apadhat el a világ konkrét támogatása is, noha Biden megígérte, addig segíti Kijevet, ameddig csak szükséges. Egy éppen tegnap közölt felmérés szerint pedig az amerikaiak már csak egyharmada áll ki Izrael fegyveres megsegítése mellett. Kétharmaduk úgy véli, a zsidó államnak a tűzszünetre és tárgyalásokra kellene törekednie – akármit jelentsen is ez utóbbi. Úgy tűnik, a közvélemény felocsúdott a Hamász terrortámadása okozta döbbenetből, és változott a helyzetértékelése mostanra, amikor gázai kórházak körül folynak a palesztin közlés szerint 11 ezer halálos áldozatot követelt harcok.
Mindez Washingtonban Bidennek és a Demokrata Pártnak okoz nagyobb fejfájást. Míg összességében a republikánus szimpatizánsok Izrael-pártibbak, a demokratáknál viszont most visszaüt, hogy hagyták elburjánzani a szélsőbaloldalt, továbbá számolniuk kell arab, illetve muszlim szavazótáboruk haragjával is.
Ennek két vonatkozásban is komoly jelentősége lehet, már Biden újraválasztása szempontjából is. Emlékezhetünk rá, hogy Donald Trump 2016-ban végső soron három kulcsállamban, köztük Michiganben győzte le Hillary Clintont. Ebben a Magyarországgal azonos népességű északi államban ma áll a bál, ugyanis ez az arab-muszlim amerikaiak egyik központja, ott politizál – botrányosan – Rashida Tlaib, a kongresszus egyetlen palesztin származású tagja is. Ehhez kapcsolódik a másik vonatkozás, amely árthat a demokratáknak. Jövőre az amerikaiak nemcsak elnököt, hanem szenátorokat és képviselőket is választanak. Az első előválasztások pár hónap múlva következnek, márpedig ha így megy tovább, „közel-keleti” hangulatban.
