Nagyon alaposan átgondolt az a stratégia, amely mentén Orbán Viktor megismerteti Európával a magyar modellt. A svájci előadás ugyanúgy egy fontos építőeleme ennek a stratégiának, mint a találkozó Sepp Blatter volt FIFA-elnökkel. Ugyanis itt semmi sem mellékes és semmi sem véletlen.
A magyar miniszterelnök szavainak ma már súlya van, többek között azért, mert soha nem módosított az álláspontján, következetesen kiállt az olyan ügyek mellett, amelyeket fontosnak tartott az ország szempontjából. Magyarország nem támogatta soha a migrációt. Soha nem állt a háborúk oldalán.
Soha nem szorgalmazta az Európai Unió befolyásának növelését és a tagállamok erejének csökkentését. Közben az öreg kontinensen kormányok jöttek-mentek, válságok szabdalták a kohéziót, politikai viszályok forgatták fel a békét, Magyarország viszont kitartott a megszabott irány mellett. A magyar modell, úgy tűnik, működik. Hiába tűnhet úgy, hogy az egész EU egy hatalmas liberális játszótér, szivárvánnyal és működésképtelen kormányokkal, ez azért egy félmilliárdos közösség ezeréves múlttal és tapasztalattal, azaz igenis létezik egy olyan közösség, amelynek elege van az importált aberrációkból, fegyveres konfliktusokból és tengerentúli gyámkodásból. Nekik kell bemutatni azt, hogy nincs senki egyedül, aki a régi értékeket keresi, a harangok ma is szólnak, a betlehemek most is ki fognak kerülni a templomok elé, és ma is férfiak nőkkel kötött házasságából születnek a gyermekek.
Ma Magyarországról nyugat felé terjedhet a remény. Teljesen természetes velejárója ez a történelemnek. Európa a maga torzsalkodásaival és megosztottságával azért mégis egy nagyon magasan fejlett és csodálatos hely, ahol rengeteg jót is találunk a népek közötti együttműködés terén. Nem tudni, merre fordul az Európai Unió jövője, de felesleges és önsorsrontó borongani a liberális válságjelenségek láttán. Igen, a veszély valós, az uniós projekt is végnapjait éli, de soha nem lehet feladni a harcot, hogy végül mégiscsak össze lehet kovácsolni egy jobban működő, a bürokraták által nem lebénított, nem önző nagyhatalmi érdekeket képviselő európai közösséget. Ehhez kellenek az olyan harcosok, mint Orbán Viktor, aki elmegy Svájcba, és elmondja, milyen a magyar misszió.
Az eszme átadása mindenképpen megerősítés azoknak, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi. A következetes munka azt eredményezheti, hogy lehet itt még európai reneszánsz, újra termelővé és innovatívvá válik a kontinens. De az semmiképp sem elég, ha szavak hangzanak el, tettekre is szükség van, hogy hihetővé váljon a magyar modell működőképessége. Magyarországnak el kell foglalnia a helyét a dinamikus országok között, amelyre úgy tekintenek a szövetségesek, mint követendő példára.
Ez egy rendkívül sokrétű munka. Nem véletlen, hogy a térségben Magyarország az egyetlen, ahol soha nem volt előre hozott választás a rendszerváltozás óta, így is őrizve a politikai rend stabilitását. Így fel tudott épülni a jelenlegi rendszer, amely lehetőséget nyújt a dinamikus fejlődésre anélkül, hogy szükség volna a brüsszeli nyomás előtti meghajlásra. Ehhez még szükség van valami különlegességre, valami olyanra, amelyről messze földön beszélnek, és elismerően biccent mindenki, ha szóba kerül. Nem pénz, nem hatalom, hanem az életet jellemző öröm és játékosság, amolyan magyaros spiritusz, amely nélkül csak egy mókuskerék lenne a világunk, reggellel és estével, örökös rohanásban. Ez az extra a futball. A magyar válogatott és Szoboszlai Dominik. Nem, ez egyáltalán nem csak játék. Ez a nagy épület egyik legfontosabb építőköve.
