Igen, valamikor erről álmodtunk. Hogy akadnak majd olyan magyarok, felelős politikusok, akik a társnemzetük részéről és az anyaországban is őszinte tiszteletet érdemelnek. Ha Szlovákiára, Romániára, Ukrajnára gondolunk, még ma is csak reménykedünk. Persze, mindig akad remény: úgy tizenöt éve nem sejtettük azt sem, hogy történelmi csúcspontra juthatnak majd a szerb–magyar kapcsolatok.
Pásztor István meghalt. De a délvidéki magyarság él, mert élni akar. A szerb–magyar politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatok remekül alakulnak, kint élő magyar honfitársaink sokkal több segítséget kapnak az állami szereplőktől, a hivataloktól, az alapítványoktól, mint annak előtte. Ebben a munkában Pásztor Istvánnak főszerepet osztott a történelem. Amíg köztünk járt, az emberek óhatatlanul őt figyelték, hallgatták, bíztak benne. Mert bármit gondoltak különféle ügyekről százak és ezrek ott, ahol járt, dolgozott és felmérte a helyzetet, nagyjából mindenki tudta, hogy segíteni érkezett. Élnie kellett volna, fiatalon halt meg. Emlékműve a szerb–magyarság barátság, közeledés, megbékélés mementója is lesz, ha majd elkészül.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!