Közben a David Pressman nevű zavaró körülmény is elmulasztott egy jó alkalmat a hallgatásra. Az ellenzékünkhöz akkreditált amerikai nagykövettől már megszoktuk, hogy sáros bakanccsal trappol kétoldalú kapcsolataink szőnyegén, de legalább olyasmibe ne ütné bele az orrát, amihez végképp semmi köze. A diplomataimitátor – mintha legalábbis nem az első Orbán-kormány döntött volna a Gripenek beszerzéséről akkor, amikor ő még ügyvédbojtár lehetett – a svéd vadászgépekre emlékeztetve sürgette a magyar ratifikációt.

Van, amiben elismerjük a svédeket. A magyar otthonokban pél­dául tömegével lelhetők fel kék-sárga világmárkájuk lakberendezési tárgyai. Emlékezhetünk arra is: 2004-es EU-csatlakozásunkkor azon kevesek közé tartoztak, akik nemcsak papoltak a munkaerő szabad áramlásáról, hanem meg is nyitották az utat honfitársaink előtt. Újabban náluk is megkezdődött egy kijózanodási folyamat, felnyílnak lassan a szemek, de több európai alapkérdésben továbbra sem értünk egyet. Ez nem baj, ettől még az elkerülhetetlen bizalomerősítés után tisztelettel fordulhatunk egymás felé. Addig azonban ajánlatos megismerkedniük a magyar mondással: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Kristersson pedig a 75. születésnapig lefűzheti majd a pecsétes magyar papírt – nem a másfél évtized múlva esedékes sajátjáig, hanem a NATO idei ünnepségéig.

Borítókép: Ulf Kristersson svéd miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jonas Ekstromer)