Nem tudom, ki hogy áll vele, de e sorok írójának azon két rokona közül egyik sem tért haza, aki elindult a legutóbbi világégésbe – mert mások, akik józan ész helyett valamilyen küldetéssel rendelkeztek, útnak indították őket. Sem a nagybácsi, az alig érettségizett, nyalka (ős)keresztény legényke nem jött vissza, sem a másik ági munkaszolgálatos nagypapa a megkülönböztető karszalagjával. Nemzetünk történelmében a nagy kaszás legutóbb a Don-kanyarban szórta sok ezrével a halált. Háború egyenlő halál, pusztulás, áldozatok, sebesültek, özvegyek, árvák, menekültek és romok. Mint manapság Ukrajna keleti felén – ezzel embertársaikként, szomszédaikként együtt is érzünk, de talán nem számít önzésnek, hogy magunknak nem kívánjuk a sorsukat. Ki akarunk maradni belőle. Az ukránoknak is a háború mielőbbi végét kívánjuk.
Küldetéstudatban ma sincs hiány. Soha nem látott magasságokba szökött a nyugati világban a háborús hisztéria. Utólag belátva nem volt véletlen, hogy a francia elnök hetekkel ezelőtt nyugati katonák Ukrajnába küldésével, sőt országa – világszinten nem túl jelentős – atomarzenáljával riogatott. Francia katonapolitikai tényezők is csatlakoztak ehhez. Sőt az ezekben a hetekben a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő NATO is kardcsörtető üzemmódba fordult. Az atlanti szövetség nyári csúcsértekezletén olyan javaslatot akarnak elfogadtatni, amely arra az esetre is elkötelezi az Egyesült Államokat egy Moszkvával szembeni konfrontáció mellett, ha a háborúellenes Donald Trump közben visszaköltözhet a Fehér Házba. Lehet, hogy lefittyed ettől az Orbán Viktor floridai útját kiszerkesztő hazai dollármédia képviselőinek ajka, de élnénk a gyanúperrel: a brit külügyminiszter sem azért kereste fel a birtokán a volt amerikai elnököt, hogy a golfról vagy Stormy Daniels bájairól társalogjon. Ebben a jó hír az: nyugati tényezők is készülnek arra, hogy mi vár rájuk novemberben. Trump az összes legutóbbi amerikai felmérés szerint vezet az igencsak enervált elnökkel, Joe Bidennel szemben, aki pedig az ukrajnai harci tamtamot veri.
Európában is választásokat tartanak, két hónap múlva az uniós parlamentbe küldünk képviselőket. Márpedig az európai politikát is alaposan megosztja majd a háború vagy béke kérdése. Sőt már most is ezt teszi. Annyira, hogy felvidéki elemzők szerint a múlt szombati szlovákiai elnökválasztáson a béke melletti elkötelezettsége fordíthatta Peter Pellegrini javára a mérleg nyelvét a háború- és globalizációpárti Ivan Korcok ellenében. A globalista fősodor Ukrajnát a saját kültelkének tekinti, amelynek feladata Oroszország feltartóztatása. Kerüljön ez bármennyibe a nyugati adófizetők pénzén és a katonaköteles ukrajnaiak – köztük kárpátaljai magyarok – életében. A fősodor és az amerikai mélyállam érdeke összefonódik az oroszellenes hisztériakeltéssel, a nyugati hadiipari megrendelésekkel, ukrajnai gazdasági érdekeltségeik védelmével és az Ukrajna majdani újjáépítéséhez fűzött reményeikkel.
Ennyiben a háború jó biznisz – értsd: nem nekünk, és dollárban számolva. Wesley Clark volt NATO-főparancsnok például az oroszokkal szembeni kemény fellépés híve. A magyarországi dollárbaloldalt pénzelő Action for Democracy amerikai tanácsadója szerint csak megfelelő támadófegyvereket kellene adni az ukránoknak (a biznisz az biznisz), s így a Krímet is visszafoglalhatnák az oroszoktól. Amúgy Clark, aki a távoli Arkansasban éli élete alkonyát, a bárpultot támasztva elkotyogja egy videóban, hogy Ukrajnában Soros Györggyel dolgozott együtt. Ha nem gond mindezek után, mi – Arkansas helyett itt, Záhonytól egy rakétabecsapódásra – inkább kimaradnánk e remek buliból.
Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közös kijevi sajtóértekezletükön 2024. február 24-én, az Ukrajna elleni orosz háború megindításának második évfordulóján (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
