Most vasárnap azonban eljött az igazság pillanata, azaz napja, és tisztázódtak a támogatottsági frontvonalak. Még arra az erőltetett művitára is pont kerülhet, hogy szükség van-e előre hozott parlamenti választásokra. Hát ha valaki tud mondani egy január első felében tartott erőfelmérésnél korábbra, előrébb hozott választást, az megérdemli a nem létező politológiai Nobel-díjat. Gyanús, hogy akik nem akartak élni egy ilyen kiváló lehetőséggel, azok bojkottálni akarnak minden olyan versengést, ahol rajtuk kívül más is indul.

Már a többeket meglepő, évszakhoz képest derekas részvétel jelezte, hogy a felelősen gondolkodó állampolgárok vannak döntő többségben a választókerületben. Tudták a Tolna vármegyeiek, hogy rajtuk az ország szeme, és kitettek magukért. Nem szegte kedvüket az sem, hogy sokan már eleve lefutottnak vélték a küzdelmet, ami a fájdalmasan fiatalon eltávozott Potápi Árpád János megüresedett parlamenti mandátumáért zajlott. Holott még az ellenzéki pártok sem érezték úgy, hogy számottevő esélyük lenne január 12-én, ami abból is lemérhető volt, hogy a korábbi bevett gyakorlattól eltérően nem indítottak közös jelöltet.

Becsületükre legyen mondva, szintén a korábbiaktól eltérően nem hallatszottak a szokásos baloldali nagyképű jóslatok sem az egetverő – s rendre elmaradó – diadalukról. Egyedül a versenyen indulni nem merő blöff­ember kiabált be tegnap délután a pályán kívülről fröcsögve, szokás szerint a kormánypártokat ócsárolva. Úgyhogy a szereplők hozták a szokásos formájukat, a meglepetés pedig az irracionális, önérdektipró háborúpártiság támogatásának hiányában elmaradt. Ez volt a jó választás.