Hogy honnan ered a Tisza folyónk, azt már a legtöbb magyar gyerekkorában megtanulja: a Kárpátok bércei közül bújik elő, valahol Királymező és Kőrösmező közelében ered, s a Fehér-és a Fekete-Tisza egyesülése után válik egy folyóvá. Ez a terület ma az Ukrajnának nevezett ország része. A Tisza számomra a legmagyarabb folyó, talán mert szép nyarak emléke csobog fel bennem, ha rá gondolok.
Van nekünk – nekünk? – egy másik Tiszánk is. (Már az is botrány, hogy kedves folyónk nevét bitorolja ez a párt.) Földrajzilag ugyan nem Ukrajnából ered, a forrását sokkal nyugatabbra, valahol Brüsszel környékén találjuk, de hiába a sok ezer kilométer távolság, mégis Ukrajna szennyét, szemetét – ahogyan sokszor az igazi Tisza is – próbálja Magyarország felé sodorni. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen már a kezdetektől tudjuk – ők is bevallották –, hogy nincs önálló véleményük, gondolatuk, mindenben a brüsszeli globalista elit, s különösen az Európai Néppárt véleményét, utasításait követik. Manfred Weber, a Néppárt elnöke pedig megmondta: ők Ukrajna támogatásának pártja.
A Tisza Párt ugyan hónapok óta sunyin elhallgatta, mi a valódi véleményük az ukrán uniós tagságról (ahogyan egyébként más, fontos kérdésekről is gyalázatos a csend), de most már nem tudják tovább titkolni. A megrendelők, a tartótisztek teljesítést várnak. Az igazi Tisza a felső folyásánál kristálytiszta vizű, lelátni a fenekéig. Ez a másik, ez a Tisza epigon zavaros, a feldúlt sötétség kavarog benne.
De vannak pillanatok, amikor egy rövid időre kitisztul a kép, s meglátni, mit rejt ez a sötétség, ez a mélység. Ilyen tisztázó pillanat volt, amikor kihirdették a saját álnépszavazásuk eredményét, s mit ad Isten, a híveik többségében támogatják a háborúban álló keleti szomszédunk uniós felvételét. A párt vezére azt is nyíltan elmondta, ez lesz a kormányprogramjuk, amennyiben hatalomra kerülnek.
Magyarán abban a pillanatban megszavazzák az ukránok csatlakozását, s ezzel a mozdulattal elveszik a magyar gazdáknak járó agrártámogatásokat, a magyar embereknek járó uniós forrásokat (bár ezek kifizetését már most is gátolják), s ezzel a szavazatukkal bűnözést, járványokat, maffiát szabadítanak az országra. Gulyás Gergelyt idézve mondhatnánk, hogy ez hazaárulás, ha ezeknek Magyarország lenne az igazi hazájuk. De ezeknek nem a magyar emberek fontosak, csak a hatalom, s bármire képesek, hogy megszerezzék. De vajon mit kezdenének egy általuk tönkretett országgal? Jobb bele sem gondolni!
A Tisza folyót valamikor a 19. század közepétől több hullámban szabályozták. Levágták kanyarulatai egy részét, gátakat, hullámtereket építettek, hogy megvédjék a folyó mentén élőket az áradástól, mely néha „Zúgva, bőgve törte át a gátot”, s el akarta, el akarja nyelni a világot.
Ez a másik, ez az ál-Tisza is egészen olyan, „Mint az őrült, ki letépte láncát”, elsodorhat mindent, ami fontos, ami jó Magyarországnak. Szabályozásért kiált. De ezt nem vízmérnököknek kell megtenni, ezt a kubikosmunkát a magyar társadalomnak kell elvégezni. Ezt a szabályozást úgy hívják: választás.
Legkésőbb 2026 tavaszán, az országgyűlési választáson véget kell vetni ennek az őrült, feldúlt sötétségnek, s megmutatni, hogy a Tiszát csak a folyóban szeretjük, de áruló bitangoknak ez az ország nem ad medret.
Ukrajna uniós csatlakozásának ügyében pedig addig is dolgunk van. Mutassuk meg Magyarország valódi véleményét a most induló Voks 2025 elnevezésű szavazáson!
