Kémek voltak, vannak és lesznek. Az európai irodalom legrégebbi remeke, az Íliász is megemlékezik róluk a tizedik énekében, amelyben Dolón álruhát öltve indul a görög hajók ellen kémkedni a trójaiaknak – „ordas farkasnak bőrét öltötte magára / vett a fejére menyétsisakot”, ahogy Devecseri Gábor fordítja –, ám az ellenérdekelt portyára indult Odüsszeusz és Diomédész lefüleli őt. Több ezer éves sztori ez: már Homérosz korában is olyan régi emlék volt a trójai háború, mint nekünk a mohácsi csata.
Egy jóval frissebb esetért a szomszédba mehetünk. Vladimír Meciar Szlovákiája három évtizeddel ezelőtt az Omega-művelet keretében indított lejárató titkosszolgálati akciót Magyarország ellen, azt terjesztve Közép-Európában, hogy hazánk a Nyugat liblingje. Akadályozni próbálták Pozsonyból a NATO-csatlakozásunkat – sikertelenül, hiszen végül a szlovákoknál előbb léptünk az atlanti szövetségbe –, sőt az Omega-műveletet olyan erőszakos, zavarkeltő bűncselekményekkel is összefüggésbe hozták, mint az 1998-as Aranykéz utcai robbantás a pesti belvárosban.
A magyar–ukrán viszonyban szerencsére nem ilyen a helyzet, de azért nem is éppen rózsás.
Húsz évvel ezelőtt alighanem kacagtunk volna, ha valaki azt mondja, szomszédaink közül ma Szerbiával lesz a legjobb a viszonyunk, Ukrajnával pedig a legrosszabb.
Most, a nemrég kirobbant kémbotrány nyomán viszont semmi kedvünk kacagni. Oroszország és Ukrajna immár bő évtizede fennálló konfliktusa a kárpátaljai magyarságot és a magyar–ukrán viszonyt is túszul ejtette. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tegnapi ülésén manipulált ukrán felvételekre, dezinformációs kampányra derült fény. Azt állítják, Kijev utasítására a kémek és megbízóik le akarták járatni az országukkal kapcsolatos magyar álláspontot, azt is elhintve a közösségi médiának szánt dezinformációval, hogy a magyarok Ukrajna megtámadására készülnek. Céljuk az is lehetett, hogy elhárítsák az akadályokat a gyorsított ukrán EU-csatlakozás elől. Ami persze Ukrajnában csak egyszerű eszköz a lejáratók szerszámosládájában, az nálunk – egy évvel a parlamenti választások előtt – komoly belpolitikai téttel is bír.
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatért felelős államtitkár tegnap értésre adta: az utóbbi időben a Tisza Pártban feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz – kormányváltás esetén a potenciális jelölt a honvédelmi tárca élére – a lefolytatott vizsgálat alapján részrehajlóan ukránbarát álláspontot képviselt a NATO vezérkari főnöki ülésein.
Az egész kémüggyel kapcsolatban most már Magyar Péter felelőssége is felvetődik, annál is inkább, mivel brüsszeli felső kapcsolata, Manfred Weber európai néppárti elnök egyértelműen kiadta a vezényszót: ők Ukrajna támogatásának pártcsaládja.
Magyarország nem ellensége Ukrajnának, de háborúja nem is a mi háborúnk. Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón sokadszorra ismételte el a kormány álláspontját – épp a bucsai mészárlásról kérdezték –, miszerint hazánk Oroszországot tartja az agresszornak. De a mielőbbi béke, nem pedig – egyfajta biankó csekkel – Ukrajna kritikátlan támogatása pártján állunk, fegyvert és katonát sem küldünk. Noha kiállunk a kárpátaljai magyarok jogaiért – amelyekről márpedig Kijevben az elmúlt évtizedben egyre jobban elfeledkeznek –, Ukrajna az első olyan szomszédunk, amelynek mielőbbi EU-felvételét hazánk nem támogatja. Látszik mindebből: sok megbeszélnivalónk lenne északkeleti szomszédainkkal, noha nem abban a bizonyos „menyétsisakos” álruhában. A Kémek küldetése című nyugati kémthrillert egyébként részben hazánkban forgatták. Az élet sajnos már sokadjára bizonyul jobb forgatókönyvírónak.
