Ki ne tisztelné a zarándokokat? A lélek mélységében elmerülő, harmóniát kereső bölcseket, akik tetőről hirdetik az igazságot a szájtáti tömegnek? Akik böjtölnek, gyógyítanak, tanítanak, vagy – ha a kifürkészhetetlen akarat úgy rendelkezik – hosszú, hosszú vándorútra indulnak.
A magyar közéletben is akad egy önfeláldozó remete. Vagy nevezzük inkább lelkes túrázónak. Magyar Péternek hívják, és szentül megfogadta, hogy saját, eredeti lábain, melyeket nevezzünk itt és most az apostolok lovának, eljut Nagyváradig. Mint mondta, a békéért és a magyar nemzet egységéért gyalogol, „lépésről lépésre, közben a honfitársaink mindennapi problémáira figyelve”, ami nemcsak nemes vallomás, hanem arról is tanúskodik, hogy ő képes sáros lábbal, izomlázzal nemzetpolitikai problémákra összpontosítani. Főleg, ha az ember nem pusztán egy férfi a sok közül, hanem The Man, ahogyan önmagát szerényen jellemezte a remete.
Csakhogy.
Szerkesztőségünk a jereváni rádióból úgy értesült, hogy a nagy túrának Nagyváradon nem lesz vége. Folytatódik a menet, a Királyhágón barátaival átkelő Péter Kolozsvár érintésével Beszterce–Poiana Stampei–Suceava útvonalon felkapaszkodik majd egészen Siret városáig, ott valahol egy gyors miccs és Ciuc sör, kézfogás demokrata román csobánokkal, majd ügyesen átlépik az ukrán határt.
Ez volna az Egymillió lépés Ukrajnáért program. Rockenbauer Pálék másfél milliót léptek Magyarországon, ez a túra tehát rövidebb lesz, de hamarosan a fejlett ukrán jogállam tiszta kezű és nyílt gondolkodású vezetőivel pacsizhatnak Péterék. Ami nemcsak megnyugtató, de logikus is. Fakad mindabból, amit eddig hirdettek, ahogyan sunyi módon beevickéltek a néppártba, s ahogyan a magyar érdeket elárulva kezet nyújtottak a korrupt, hazug Zelenszkijéknek.
Félve teszem hozzá, hogy érdemes volna kicsit útvonalat változtatni, Székelyföld felé tartani. Már csak azért is, mert a tiszás túrázók sokat tanulhatnának a tudós Marosvásárhelyen, a rendtartó csíki és gyergyói falvakban, Székelyudvarhely nemes városában és a tündéri Háromszéken. Ott mindig elhangzik néhány jó szó arról, hogyan kellene legyőzni Orbán Viktort, aki nyilván nem adott sokat az erdélyi magyarságnak: „csak” útlevelet, hitet, jövőt, támogatást. Székelyföld egyébként is fontos helyszín ellenzéki politikusok számára, egyszer Vona Gábor is elnézett már arra. Sokat tanult, de hogy most éppen mit csinál, nem tudom, azóta nyilván kifordul a puliszka a szájából és keserű a szilvapálinka, ha Erdély kerül szóba.
Hogy Magyar Péter a létező legnagyobb kretének egyike, régóta nem titok. Magamban egy ideig azzal mentegettem, hogy Márki-Zay Péternél nincs lejjebb, de keservesen megbántam elhamarkodott ítéletemet. Mostani turnéja nemcsak szánalmas kísérlet, de pontosan jelzi, hogy a Tiszában elérkezett a hülye ötletek ideje. Ami kurta egy évvel a választás előtt beszédes jelzés azoknak, akik bármit remélnek ettől a társaságtól. Hogy aztán Magyar Péternek egyetlen szava sincs arról, hogy Ukrajna éppen felszámolná a kárpátaljai magyarságot, hogy Romániában valami ijesztő vegyületet kotyvasztanak a boszorkánykonyhában, szóra sem érdemes. A zarándokot ugyanis önmagán kívül senki és semmi más nem érdekli. Orvos kellene ide, de várjuk meg a következő hetek, hónapok ötleteit, és reménykedjünk benne, hogy a bihari magyarságtól is hamarosan kap gyógyszert, de legalábbis újat tanul majd azoktól, akik ellen külföldiek bábjaként éppen szövetkezik.
