„Ha az emberek rávehetők a nyilvános elkötelezettségre, akkor már többnyire vállalták a belső elkötelezettséget is.”
(Friedrich Nietzsche: Emberi – túlságosan is emberi)
Csak semmi személyes.
Hányszor, de hányszor halljuk, hogy ez nem személyes, nem az illetőből jön, és a másiknak sem kell személyes kérdésként elkönyvelnie azt, ami történik. Nem személyes, tehát valami másból fakad, mondjuk az ügyből, az ügyhöz való viszonyból, a profizmusból, vagy valami nem választott, parancsoló erejű kötelességből, ami valami megtételére vagy éppen meg nem tételére késztet minket.Hajlamosak vagyunk leértékelni a személyest. Mert úgy érezzük, torzít, elfogultságot fejez ki, nem áll meg a pártatlanság mércéje előtt.
Szerintem ez egy téves felfogása annak a motivációnak, ha el akarjuk mondani, hogy mit miért csinálunk.
Akárcsak a személyes hétköznapi életünkben, a párkapcsolatainkban, a barátokhoz, a munkatársainkhoz fűződő viszonyainkban, úgy a politikában is időről időre el kell mondanunk, hogy mit miért teszünk. Mi áll a választásaink, a tetteink mögött, mi az a mögöttes értelem, ami rendet rak a másik fejében, ha meg akar érteni minket.
Van tehát valamiféle személyes ráció a tetteink mögött, ami magyarázatot ad a többiek számára, érthetővé tesz minket és tetteinket. Milyen érdekes megfogalmazás: „személyes ráció”, de mondhattam volna, hogy hit, elköteleződés valami mellett, az őszinteség princípiuma. Mert ami őszinte, még ha nem is értünk vele egyet, méltányoljuk, hogy a másikból, a másik személyes meggyőződéséből, hitéből, elkötelezettségéből fakad, és ezért kivívja a tiszteletünket.
A politikában sem önmagában az ügy, hanem az ügy melletti személyes elköteleződés ad magyarázatot mindenki más számára, hogy miért állunk valami mellett, vállalunk konfliktusokat, miért nem hagyjuk abba és engedjük át a pályát a másiknak, mivel már úgyis épp elég ideje csináljuk, és jöjjön akkor az ellen. Azért nem, mert ez a „személyes ügyünk.” Ez az a kazán, ami fűt minket, amit időről időre meg kell pakolni, és nem szabad engedni, hogy kialudjék a tűz, mert akkor nem lesz érvényes magyarázatunk tetteinkre, mert akkor nem tudjuk megmondani, hogy miért is vagyunk benne és miért kellene tiszteletet kapnunk a személyes elköteleződésünkért.