J. D. Vance, a dinamikus, bátor szavú, sokunk számára nagy reményt ébresztő új amerikai alelnök a kiváló UnHerd című internetes magazinnak adott minapi interjúban a következőket mondta: „a Nyugat egész demokratikus projektje szétesik, amikor az emberek folyamatosan kevesebb migrációt követelnek, de a vezetőik közben még több migrációval jutalmazzák őket”.
A többségi demokrácia korában hogyan lehetséges, hogy ilyen égbekiáltóan botrányos távolság létezzen, ráadásul ilyen hosszú időn át, évtizedeken keresztül aközött, amit a politikusok tesznek és amit az emberek akarnak?! A válasz a súlyos sebet kapott, de hadállásait még mindig elképesztő erővel védő liberális ideológiában és annak végzetes túlzásaiban keresendő. A tan kizárólag az egyénre építkezik, ezért – az egyes ember felszabadítása érdekében – körülötte felbont minden közösségi köteléket, ahogy ők fogalmaznak: korlátozást. Az alapfunkcióját tekintve a polgárait védeni hivatott államot sem tűri meg, fel kívánja őrölni egyik oldalról annak nemzetközi, másik oldalról pedig belülről, alulról az emberi joginak mondott kötelességei között.
Nemzetközi szervezetek, külföldi bíróságok akarják megszabni az államnak kívülről, hogy mit tehetnek, mit nem. Álcivil szervezetek, kisebbségek, aktivista, egyes, saját államukhoz illojális bírók diktálják belülről ugyanezt.
Az államhatárok sem állják ki náluk a próbát. Az országok közti szabad mozgás szerintük mindenkit megillet, tekintet nélkül arra, van-e állampolgársága, anélkül, hogy részese és fenntartója-e annak a politikai és gazdasági közösségnek, amelytől „jogai” garantálását elvárja. Azzal, hogy ilyen lehetőség ténylegesen létezik-e, hogy honnan ered, miből származik, illetve hogy a világ nagyobbik részén van-e ilyen szabadság, nem foglalkoznak. A valóság és a történelem mást mond, de azt egy mesterségesen konstruáló ideológia nem hajlandó tudomásul venni.
A valóságban minden jognak egy konkrét közösség erejében van aranyfedezete, ha társadalmi fedezet nincs, jog sincs. Kitalálhatnak az okosok, a jogvédők bármit, beleírhatnak a kódexekbe akármit, azt csak akkor lehet érvényesíteni, akkor lehet gyakorolni, ha a közösség, az állam ott áll mögötte és biztosítja annak költségvetési, jogi, adminisztrációs… feltételeit.
A színes hírekben olvashatunk olyan abszurditásokat, hogy a börtönlakó az emberi jogáért perel, mert a reggeli kávéja nem volt megfelelő hőmérsékletű, hogy a szomszéd ugatós kutyájával szemben követeli valaki, hogy az állam garantálja a jogát a csendre, hogy valaki a munkáltatóját támadja, mint a megtörtént amerikai esetben, mert szerinte az „önkifejezéshez való jogát” korlátozták azzal, hogy nem mehetett pizsamában dolgozni. Nem kell persze Amerikáig menni azért, hogy találjunk olyanokat a közelben is, akik jogvédőnek tekintik magukat és ma olyan cselekedeteket akarnak alapvető emberi jogként elismertetni, amelyek a hatályos büntetőjog szerint bűncselekmények… Az a „jog” pedig, amit a liberális irányzat konstruált, amely szerint egyesek okmányok nélkül, a határkerítéseket akár megrongálva is beléphetnek egy ország területére, majd ott élvezhetik az ott élő, ott született polgárokkal azonos jogokat, és amihez csak annyit kell mondani, hogy a sok ezer kilométerre maguk mögött hagyott hazájukban őket üldözik, csak azért számít a fenti példáknál kevésbé abszurdnak, mert az elmúlt évtizedekben egész – tudat- és véleményformáló – iparág dolgozott azon, hogy mindenki hozzászokjon és természetesnek tekintse azt, hogy a jogszabályszegés valójában emberi jog.
Ennek az „emberi jognak” létezik egy még ennél is brutálisabb változata, amely tartalmazza az erőszakos behatolást vagy annak kísérletét is – rövidítve nevezzük Röszkéhez való jognak! –, de a főáramban azon sem akad fönn senki. Az Európai Parlament határozatban követelte az elkövetők börtönből való kiengedését.
Könnyű belátni, hogy az ilyen jogfarigcsálásnak a legelső áldozatai azok, akiket eredendően minden józan és humánus gondolkodású ember szerint meg kellene védeni: az igazi veszély elől menekülők, az igazi menekültek. Így van ez minden más hasonló esetben is, amikor a liberalizmus aránytalan igényeket támaszt, új és új „jogok” létrehozásával a valódi polgári jogok (a szóláshoz, a gyülekezéshez, a tulajdonhoz való alapjogok, szabadságok) iránti bizalmat gyengítik, mert kimossák a józan társadalmi támogatást a jogállam és az igazi alapvető jogok mögül, erodálják a demokráciát és tönkrezúzzák a normális együttélés szabályait.