MSZP: A Fidesz hét főbűnt követett el egy hét alatt
Molnár Zsolt szerint ezek egyben lenyomatai is az elmúlt években folytatott kormányzásuknak.
Molnár Zsolt szerint ezek egyben lenyomatai is az elmúlt években folytatott kormányzásuknak.
Ennyi embernek lett ötöse a hatos lottón, 305 ezer forintot nyertek. Jövő héten már 300 milliót lehet nyerni.
Dúró Dóra szerint az anyagi ellehetetlenülés elől menekülnek külföldre a magyar családok százezrei.

Az MSZP volt országgyűlési képviselője 68 éves korában, váratlanul hunyt el.
Hiába károsították meg ügyfeleiket, a rendőrség egyelőre nem vette őrizetbe a szélhámosokat.
Trump volt főtanácsadója ellen elfogatóparancs van érvényben lőfegyverrel való visszaélés miatt hazánkban.
Jogszabályváltozásra hivatkozva elutasították az ellenzéki párt kérelmét.
Az ismert, fiatal katolikus pap szerint elfogadhatatlan, ahogy a képviselők a választókkal kommunikálnak.
Lassú a közlekedés az országban. Északon vastagabb hótakaró várható. Elő a szánkót!
A miniszter úgy véli, Brüsszel nem fog örülni a Stop Sorosnak.
28 ember is több mint másfél millió forintot nyert az ötös lottón, valaki pedig elvitte a Jokert.
Ott megy el mellettük a sínpár, de nem kapnak megállót a kishomokiak Hódmezővásárhelyen.
Megyesy Jenő bizakodó. És hogy Trump mikor fogadja Orbánt? Úgy látja, a találkozó most nem lényeges.
Huszonkét képviselőjelöltjét mutatta be a Demokratikus Koalíció, a pártelnök azt üzente: létezik egy másik Magyarország.
Budai Gyula szerint a törvénycsomag ellen azok emelték fel elsőként a szavukat, akik támadják a kormány bevándorláspolitikáját.
A cég mérése szerint Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Orbán Viktor a három legnépszerűbb politikus.
„A mi álláspontunk világos: egyetlenegy migránst sem engedtünk be, és egyetlenegyet sem fogunk beengedni” – mondta.
A kormánypárt szerint a műtők jelenleg is üzemelnek.
Szűk körben mutatták be az Ikarus járműveit, amelyeket korábban nem akart átvenni a cég.
75 százalékos különadót vetne ki az „elmúlt nyolc év harácsolóira”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Benedek Mór Olaszország ellen szerzett felejthetetlen gólt, mégsem ő lett a hős.
Olyan volt, mintha kitépték volna az egyik végtagját.
A MATE Kaposvári Campusán személyesen számoltak be a résztvevők, miért is tartják fontosnak a város és az egyetem közötti példás együttműködést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.