FM: Kiss Szilárd letartóztatása nem függ össze a tárcával
Már tavaly év végén megszűnt a múlt héten előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd megbízatása a Földművelési Minisztérium (FM) állományában – közölte tegnap a tárca.
Már tavaly év végén megszűnt a múlt héten előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd megbízatása a Földművelési Minisztérium (FM) állományában – közölte tegnap a tárca.
A kancellári intézmény sikeressége döntően arról szól, hogy a gazdasági és akadémiai vezetés képes-e összefogni.
Megszólal a Strasbourgban első fokon pert nyerő soproni trafikos, Vékony László. Interjú.

2014-ben 593 tűzvédelmi hatósági ellenőrzést tartott az OKI és 149 esetben találtak hiányosságot.
A párt népszerűségvesztésével összefüggésben úgy nyilatkozott, hogy „a Fidesz volt sokkal rosszabb helyzetben is”.
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor kormányfő Abdalláh bin Abdel-Azíz szaúd-arábiai uralkodó halála miatt.
Az Európai Unió csalás elleni hivatala tavaly év végén fejezte be a vizsgálódást a Budapest szíve program ügyében.
Nagyon fontos, milyen egy településen az óvoda, az iskola, az egészségügyi és szociális ellátás vagy a közösségi élet.
Az Összefogás Párt elnöke már benyújtott egy azonos tárgyú kérdést, és abban még nem született jogerős döntés.
Az influenzajárvány miatt látogatási tilalom lépett életbe az érintett intézmények több osztályán is.
Az OLAF szabálytalanságokra, illetve csalásokra vonatkozó állítások miatt vizsgálatot folytatott a Budapest Szíve projekt kapcsán.
A tárgyaláson Balog Zoltánon és a szakszervezeteken kívül ott volt Czunyiné Bertalan Judit is.
Az ügyészség szerint ötmilliót kért egy üzlet bérbeadásáért újlipótvárosi alpolgármestersége alatt; ha a vád igaz, 2–8 év börtön várhat a szocialista politikusra.
Megtelt élettel az ócsai lakópark, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által üzemeltetett lakások 350 lakónak adnak otthont.
Az új budapesti amerikai nagykövet érkezésével új fejezet nyílhat a két ország közötti politikai együttműködésben – a külügyminiszter szerint.
Országjárásba kezdett a közelmúltban Mesterházy Attila – értesült a Magyar Nemzet.
Úgy tűnik, végleg hátat fordít a politikának Bajnai Gordon – értesült a Magyar Nemzet.
Nem szónokol a tüntetéseken, de évértékelőt tart Gyurcsány.
Vágó Attila ujjait egy véletlen eset során egy sírkő vágta le.
Az idei év fontos feladata a közigazgatás korszerűsítése és a nemzeti közműszolgáltató elindítása is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az új időpontot később határozzák meg.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.