Egy időközi választásból nem érdemes messzemenő tanulságot levonni, de ha ebben a körzetben a baloldal jelentős szavazatnövekedést vagy győzelmet könyvelhetett volna el, akkor az egyértelműen azt jelentené, hogy elfogyott a jobboldali kormánnyal szembeni bizalom. Ezzel szemben a monori körzetben azt láthatjuk, hogy a jobbközép kormánypárt növelte szavazói arányát, míg a baloldal beszorult a 2010-es támogatottsági szintjére. A szavazók számára a Gyurcsány–Mesterházy összefogás sem volt vonzó, így a baloldali pártoknak a közeljövőben új stratégiát kell kidolgozniuk a siker érdekében.
A választók nem fordultak el a jelenlegi kormánytöbbségtől – így értékelte a fideszes győzelmet hozó időközi önkormányzati választások eredményét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke március 25-én Budapesten. Kósa szerint az eredmények azt mutatják, az emberek csak mérsékelten figyelik a baloldali belküzdelmeket, a baloldal üzenetei és a most is megnyilvánuló „gyűlöletkampánya” pedig nem érdekelte őket.
2012-ben tizennégy időközi választást tartottak a tízezer főnél népesebb településeken, ahol a pártok támogatottságának a változását lényegesen jobban lehet látni, mint a kistelepüléseken. Szentendrén márciusban voksoltak, Kőrösi Tibor, a Fidesz–KDNP jelöltje 46,9 százalék szavazatot kapott. A II. kerületben áprilisban tartottak időközi megméretést, ott az LMP, az MSZP és a Demokratikus Koalíció egységesen sorakozott föl egy független jelölt mögé, de a Fidesz–KDNP jelöltje így is közel 60 százalékot szerzett. Szintén áprilisban Miskolcon nagyon szoros küzdelemben győzött a kormánypárt, míg a Jobbik és az LMP csúfosan leszerepelt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!