Juhász társelnöktársának, Szigetvári Viktornak nem kellett vagyonbevallást készítenie, miután be sem ült az Országgyűlésbe, egy párttársa javára lemondott parlamenti mandátumáról.
Egyébként mindketten ringbe szállnak az Együtt vezetéséért, a harmadik jelölt Pápa Levente lesz.
A politikától most már végleg visszavonuló Bajnai Gordon 2010-ben is vagyonos ember volt. Kormányfőként tett 2010-es vagyonnyilatkozata, s a politikából történt 2014-es újabb távozása között egy BMW-vel lett szegényebb.
A Magyar Hírlap arra hívja fel a figyelmet, hogy Bajnainak a kormányváltás után alapított saját tanácsadó cége, az Ebit Consulting Kft. – amely 2012 októberéig, a politikába történő ideiglenes visszatéréséig működött aktívan – az első évben 17,7, 2012-ben 45,7 millió forint nettó árbevételt ért el. A nyereséget az üzleti évek végén osztalékként szinte teljes egészében kivette az egyszemélyes tulajdonos, Bajnai. Ez 2011-ben hat, 2012-ben pedig már 25,9 millió forint volt.
Bajnai vagyonbevallásában a „cég eredményétől függő osztalék felvételéről” írt. Az Ebit 2013-ban 51,4 millió forint nettó árbevételt ért el, eredménytől függő osztaléka 18,3 millió is lehetett, ennyi volt az adózás utáni nyereség. A Magyar Hírlap cikkéből az is kiderül, hogy a Együtt–A Korszakváltók Pártja alapítója bevallásában azt sem tünteti fel, hogy bécsi székhelyű vállalkozásából, az Inverness GmbH-ból, amelynek 40 százalékos tulajdonosa, milyen jövedelemre tett szert.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!