Még belegondolni is nagyon nehéz: húsz éve ül és böszméskedik a magyar politika nyakán Gyurcsány Ferenc. A posztkommunisták egyik legsúlyosabb figurájának politikusi pályája már a kezdetektől baljós jelenségektől volt terhes. Az első Orbán-kormány választási vereségét követően, 2002-ben alig néhány hete ült Medgyessy Péter a miniszterelnöki székben, amikor kiderült róla, hogy a kádári diktatúra ügynöke volt. Sokan már ebben az időben is a szélsőliberális szövetségesek árulását sejtették a szocialisták által támogatott miniszterelnök ügynökaktáinak kiszivárogtatása háttérben, aztán egy év múlva az SZDSZ konkrétan a hátába is vágta a kést Medgyessynek.
A nem mindennapi puccsra egy nem mindennapi szélhámost is találtak, méghozzá a szocialisták közül, egy igazi hétpróbás hazudozót.
Bejött tehát a liberálisok kedvenc ideológusa, Saul Alinsky tétele, miszerint olyan, hogy sikeres áruló, nem létezik, mivel ha valaki árulóként sikeres lesz, alapító atyának fogják nevezni.
Az új kormány „alapító atyja” az a Gyurcsány Ferenc lett, aki már sportminiszterként megüzente Medgyessynek, hogy a kormányfői székére pályázik, aztán amikor eljött a megfelelő pillanat, le is csapott. Gyurcsánynak az SZDSZ támogatása mellett nem akármilyen háttere is volt a puccshoz, hiszen az apósa, Apró Antal révén gyakorlatilag a hatalomba juttatásán dolgozott a fél kommunista titkosszolgálat, immár magáncégekbe mentve a kapcsolatrendszerét. A klán aztán mozgatni is kezdte a bábját, akit előtte mesés vagyonhoz is juttatott a rablóprivatizáció révén.
A rendszerváltás utáni magyar állam legszörnyűbb nyolc éve következett, az élet minden területén. A Gyurcsány-kormány a Medgyessy-féle osztogatás után fosztogatni kezdett.
Mivel a 2008-as válságot képtelen volt megoldani, eladósította az országot, hatalmas méreteket kezdett ölteni a munkanélküliség, megszüntették a 13. havi nyugdíjat, iskolákat, kórházakat zártak be, miközben bevezették a vizitdíjat és be akarták vezetni a tandíjat is. Egymást érték a korrupciós botrányok, a fővárosnál a hírek szerint nokiásdobozokban cserélhetett gazdát a kenőpénz, a honvédségtől fémáron adták el a haditechnikai eszközöket a pénzügyminiszter hulladékkereskedő haverjainak, a kormányfő pedig az Országgyűlés Nándorfehérvári termében tárgyalt szélhámos izraeli befektetőkkel, hogyan cserélhetnék el a Velencei-tó partjának egy jelentős részét értéktelen meggyeskertekre.
A ciklus végére, Gyurcsány őszödi beszédéből kiderült az is, hogy meghamisították a költségvetést, átverve az Európai Uniót, hogy megnyerjék a következő választást. Amikor pedig ez a beszéd kiszivárgott és hatalmas tüntetési hullámot indított el, Gyurcsányék azonosító jel nélküli, fedett arcú pribékeknek öltöztetett rendőrökkel indíttattak hajtóvadászatot az utcán az emberek ellen, többeknek gumilövedékkel lövetve ki a szemét. Ekkor tört ki a legnagyobb rasszista botrány is, amikor vidéken náci sorozatgyilkosok kezdtek el módszeresen kiirtani cigány családokat. Érdekes módon a Gyurcsány-kormány időszakának titkosszolgálata éppen akkor állította le ezeknek a banditáknak a megfigyelését, amikor fegyvert vásároltak. A korszak polgári elhárításának vezetői ellen is eljárás indult, mert a gyanú szerint orosz kémeket engedtek be a Nemzetbiztonsági Hivatal épületébe. Nem véletlen, hogy a magyar társadalom szeretné már végképp elfelejteni Gyurcsányt, és dühös, hogy nem történhetett meg az igazi számonkérés. De Gyurcsány itt kísért, sértett Hamletként, mert meggyőződése, hogy csak ő alkalmas az ország vezetésére, ő az igazi demokrata. Mert ő csak utoljára hullhat el. A többi néma csend.
