idezojelek

Tortavillamosok

Karácsonyék és a tiszások megalkottak egy törvénytelen költségvetést, megszavaztak pénzszóró beruházásokat, miközben folyamatosan növelték Budapest adósságát.

Haraszti Gyula avatarja
Haraszti Gyula
Cikk kép: undefined
Fotó: Bodnár Boglárka

Különös esemény részese lehetett a napokban kormányzati és önkormányzati vezetők egy része és a sajtó a budafoki kocsiszínben. A vendégeknek a Budapestnek kormányzati és uniós forrásokból megvásárolt spanyol szupervillamosokat (CAF) szimbolizáló, citromsárga kockatortákat osztogattak, miközben Karácsony Gergely ismét idegen tollakkal ékeskedett, legalábbis megpróbálta elhitetni, hogy a modern járművek további ötven példányának beszerzéséhez valami köze lehet a főváros jelenlegi vezetésének is. A torta finom édes volt,

Karácsony arca viszont savanyú, hiszen el kellett viselnie, hogy ismét nem egyedül aratja le a babérokat, kénytelen volt Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert is meghívni az új villamosok átadására, elvégre az unió által is támogatott vásárlást mégiscsak a kormány közel tízmil­liárd forintos hozzájárulása révén sikerült megvalósítani.

Karácsony a beszédéből ezúttal sem hagyta ki, hogy odaszúrjon egyet a kormánynak, megjegyezve: jó lenne, ha dűlőre jutnánk az Európai Bizottsággal, mert ezért nem érkeznek meg a források a fővárosi fejlesztésekhez. Ez több dolog miatt volt övön aluli ütés. Egyrészt mert Navracsicsnak egy ideig pont az volt a feladata, hogy dűlőre jusson a bizottsággal, és hazahozza ezeket a pénzeket. Első kézből tudja tehát, hogy ez nem elsősorban a kormányon múlik, hanem Brüsszelen, ahol a politikai zsarolás legfőbb eszközének tekintik a források megvonását és az ehhez vezető igazságtalan jogállamisági eljárásokat.

Másrészt Karácsonynak úgy kellenek ezek a beszerzések, mint egy falat kenyér, a városvezetése óta ugyanis szinte semmi nem történt a közösségi közlekedés fejlesztésében a főváros jóvoltából, sőt a BKV-nál egymás után gyulladtak ki a buszok nemrég a nyílt utcán, mert arra sem szántak elegendő forrást, hogy elvégezzék a legszükségesebb karbantartásokat. Jellemző, hogy a közlekedési vállalatnak bedolgozó külsős cégeknél ilyen nem fordul elő, pedig ugyanannyi kilométerpénzért szervezik az utaztatást, mint amennyiért az önkormányzati üzemeltetésű buszokkal végzik. Az alvállalkozóknak még arra is futja, hogy időnként új buszokat vegyenek, hogy azokon ismét Karácsony parádézzon a sajtó előtt mint a környezetkímélő közlekedés igazi zászlóvivője.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtótájékoztatón egyébként Navracsics, Karácsony és a CAF képviselője mellett felszólalt a BKV két vezérigazgató-helyettese is, ami jól demonstrálta, hogy jelenleg a közlekedési vállalatnak még felelős vezetője sincs a Fővárosi Közgyűlésben tapasztalható állapotok miatt. Az egyik új villamossal pedig egy kört tettek a résztvevők a XXII. kerületben, ahol viszont azért nem tudnak utasokat szállítani ezek a járművek, mert egyelőre nincs pénz a peronok átalakítására. És hogy teljes legyen a tortavillamosos illúzió, a BKV vezetői úgy ünnepelték a beszerzést, hogy ezalatt a közlekedési vállalat kénytelen hitelekből élni, hogy ki tudják fizetni a legalapvetőbb költségeket.

Idáig juttatta tehát Budapestet az a vezetés, amely pontosan egy éve alakította meg az új közgyűlését. Azóta Karácsonyék és a tiszások megalkottak egy törvénytelen költségvetést, megszavaztak pénzszóró beruházásokat (például ötvenmilliárdért megvásárolták Rákosrendezőt), miközben folyamatosan növelték Budapest adósságát. 

Karácsony persze a szolidaritási hozzájárulásra hivatkozik, ami aprópénz ahhoz képest, hogy milyen mértékben nőttek a főváros iparűzési adóból származó bevételei. Az új villamosok pedig a rövid körutazást követően egy jó darabig még remízben állnak majd. Legalább nem falja fel a kocsikat a rozsda, ahogyan a tortavillamosokat az ünneplők.
 

 

               
       
       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!        

   

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.