– A mi álláspontunk, hogy semmilyen körülmények között nem javasolnánk, hogy támogassuk a gyorsított csatlakozási eljárását Ukrajnának – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videójában Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője rámutatott: Ukrajna csatlakozása a kohéziós források teljes átrendezését jelentené, a ránk jutó európai költségvetésből csak a töredékét kapnánk meg.
Hozzátette, a kormány ellenérvei közé tartozik a GMO, vagyis a génmódosított élelmiszerek kérdése. – Az ukránok az olcsó, ismeretlen körülmények között génmódosított nagy mennyiségű alapanyagát, terményét messze áron alul fogják tudni értékesíteni az Európai Unió által biztosított szabad piacon. Ezzel egyébként a magyar gazdákat is lehetetlen anyagi helyzetbe fogják hozni – hangsúlyozta.
Súlyos kockázatokkal járna Ukrajna uniós csatlakozása
Kocsis Máté kitért a közbiztonság kérdésére is. Mint mondta, Ukrajna egy olyan ország volt mindig is, ahol a szervezett bűnözés, az alvilág, a maffia nagyon nagy erővel volt jelen, egészen az államhatalom legfelsőbb szintjéig.
„Mindig is a világ legkorruptabb országainak rangsorában előkelő első néhány helyen szerepelt, megfejelve ezt még természetesen azzal, hogy kint van jelen pillanatban az ukrán embereknél, körülbelül 800 ezer, de egyes becslések szerint egymillió fegyver, amelyet még nem szereltek le”
– emelte ki.
A frakcióvezető rámutatott az ukrán uniós csatlakozásnak az egészségügyi kockázataira is. – Az ukrán kötelező oltások rendszere jelentősen eltér az európai uniós egységes kötelező oltások rendszerétől. Ukrajna csatlakozásának egyik deklarált feltétele a közegészségügyi jogharmonizáció, illetve a közegészségügyi protokolloknak az egységesítése. Ez nem történt meg eddig – emlékeztetett.

Szerinte kiemelt problémát jelentene Magyarországon a háború lezárása után az olcsó ukrán munkaerő megjelenése a magyar munkaerőpiacon, amely a keleti országrészben okozna feszültségeket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyarellenes ukrán félkatonai szervezetek is szabadon tudnának közlekedni az Európai Unióban, aminek szintén negatív lenne a társadalmi hatása.
– Hosszan lehetne még sorolni az ellenérveket. Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy akként álljon Magyarország ehhez a kérdéshez, hogy ezeket a kockázatokat mérlegeli. Előnyöket is lehetne mondani, én most speciel egyet sem tudok – jegyezte meg.
Nagy a tét
Mint arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor március 15-én meghirdette 12 pontját, melyben Ukrajna uniós csatlakozása is meg van említve: „Uniót, de Ukrajna nélkül.” Emlékezetes, március 6-án rendkívüli csúcstalálkozót tartottak Brüsszelben, amelynek középpontjában Ukrajna uniós csatlakozása és Európa védelmi stratégiája állt. Orbán Viktor a tanácskozás után kifejtette aggályait Ukrajna esetleges EU-tagságával kapcsolatban, szerinte
a csatlakozás komoly gazdasági és biztonsági kockázatokkal járna Magyarország számára mind politikai, mind gazdasági szempontból.
A kormány ezért úgy döntött, véleménnyilvánító szavazást indít Ukrajna uniós csatlakozásáról. A választópolgároknak egy szavazólapot postáznak, május 20-ig mindenki meg is kapja a szavazólapot.
Azon egyetlen kérdés fog szerepelni: Támogatja-e ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? Igen vagy nem?
Szavazni ugyanúgy lehet, ahogy egy országgyűlési választáson, az igen vagy a nem válasz fölötti körbe írt X-szel. A szavazólap biztonsági papíron lesz, nem fénymásolható, nem sokszorosítható. A szavazólapot ingyenes válaszborítékban lehet majd visszaküldeni a kormánynak. A szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítik majd.