Magyar Péter számára ez komoly győzelem volt Karácsony Gergellyel szemben a miniszterelnök-jelöltségért folytatott politikai helyezkedésben.
Érdekesség, hogy ezt követően
Gerendai mindössze 5,8 millió forintért vásárolta meg a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-t, ami rendkívül alacsony árnak tűnik, különösen az amerikai KKR tavalyi, 1,3 milliárd fontos (mintegy hatszázmilliárd forint) Superstruct-vásárlásához képest.
A Sziget természetesen nem egyenlő a Superstructtal, de az ára jóval többet ér ennél az egyszázezred résznél.
Bár az elmúlt években veszteséges volt, az új tulajdonos nagy tervekkel indult az üzemeltetésbe, hiszen a Sziget a vállalatcsoport kiemelt rendezvénye volt. Az 5,8 milliós vételár ezért inkább adománynak tekinthető, és a KKR számára sem idegen a politikailag fontos támogatás.
Az Ellenpont szerint David Petraeus volt CIA-igazgató fél évvel menesztése után lett a KKR magántőke-alapítvány elnöke, amely 2023-tól 450 millió dolláros segéllyel működött együtt az ukrán kormányzattal. Idén februárban Ukrajnában is járt, ahol légvédelmi rendszerek beszerzéséről tárgyalt Szergij Bojev védelmi miniszter-helyettessel, a korábban Magyar Pétert kísérő Tseber Roland társaságában.

Petraeus elkötelezett demokrata szimpatizáns, akiről már 2010-ben az NBC írta, hogy akár demokrata elnökjelölt is lehet. Az orosz–ukrán háború alatt végig az ukrán álláspontot képviselte, nyilatkozataiban a kijevi rezsimet támogatta az Atlantic Council Soros-szervezet képviseletében, és a háborút „Putyin és Orbán háborújának” nevezte.
Petraeus felbukkant Tseber Roland Ivanovics, a Magyarországról kitiltott ukrán kém kapcsolati hálójában is.
A LinkedIn algoritmusa szerint egyik legfontosabb kapcsolat Tseber számára David H. Petraeus volt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!