– Személyfüggő a megállapodás az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli mentességről – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsor ában. Orbán Viktor hangsúlyozta, a megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott.

A kormányfőt megkérdezték, meddig tart az amerikai szankciók alóli mentesség, mert az amerikai külügyminiszter egy évről beszélt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, aki fölül van, annak a szava számít, az elnök van fölül. Mint jelezte, azzal kell számolni,
amíg Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét és nemzeti kormány van Magyarországon, addig a rezsicsökkentés él.
A kormányfő leszögezte, hogy Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért, mert az Amerikai Egyesült Államok elnöke szereti a magyarokat, a háborút pedig utálja.
Egy olyan emberről beszélünk, aki értelmetlennek látja a háborút, ezért felszámoltatná. Minden oka megvan az amerikai elnöknek, hogy fair, méltányos helyzetet akarjon teremteni, és ugyan szorítani akar az oroszokon, de nem akar ártani, Magyarországnak sem
– mutatott rá a miniszterelnök.
Arra a kérdésre, hogy Magyarország mely képességeivel tudná segíteni Donald Trumpot a béke elérése érdekében, Orbán Viktor azt mondta: zajlik a budapesti békecsúcs előkészítése. De kitért arra is, hogy két csatatér volt eddig a rezsivédelem ügyében, az amerikai frontvonatalt konszolidálták, de a brüsszeliekkel még kell harcolni.
Orbán Viktor szerint a mostani amerikai kormányzat azért tekinti barátnak a magyar kormányt, mert hasonló módon látják a világot. Kiemelte, hogy az amerikai politikának ma a legfontosabb pillérre, hogy meg kell védeni Amerikát az illegális migrációtól. A magyar kormány is ezen az alapon áll.
Borítókép: Orbán Viktor és Donald Trump (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)



















