Elfújja a vasárnapot a szél + videó
Napközben 30 fok is lehet.
Napközben 30 fok is lehet.
A miniszterelnök szerint a válogatottnak pariban kell lenni, akárki is az ellenfél.
Nem a kopogtatás a nyerő.
Napközben 30 fok is lehet.
A miniszterelnök szerint a válogatottnak pariban kell lenni, akárki is az ellenfél.
Nem a kopogtatás a nyerő.
A nyírbátori rendőr mentette meg az életét.
Szárazabb és melegebb idő jön.
A férfi több nőt is megtámadott.
Újpestről bizonyíték is előkerült arról, hogy tudatos manipuláció történhetett.
A férfi egy kapualjból gurult ki.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy csavarhúzóval támadták meg a vezetőt.
Karácsony Gergely új választást sürgetett, amikor még nem hoztak döntést a győztesről, aztán már homályosabban nyilatkozott.
Szaharai por közeledik, de ezúttal elkerüli hazánkat.
Az elkövető kalapáccsal bántalmazta az áldozatot, főként a fején, illetve elütötte az autójával, esélyt sem hagyva neki.
Pécsen a jelenlegi baloldali városvezetés létszáma kilenc főre csökkent, miközben sokkal többen állnak sorba a baloldalon.
Indul a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Petőfi Sándor-program.
A számok alapján az egyszülős családok 19 százalékában az apa neveli a gyerekeket, miközben egy évtizeddel korábban ez 13 százalék volt.
Az uniós bíróság megvárta a választásokat, nehogy még több szavazatot kapjon a Fidesz – mutatott rá Bakondi György.
A kiábrándult fideszesekről valahogy mindig kiderül, hogy igazából sohasem szavaztak a kormánypártokra.
Kora reggel egy közeli árok partján találták meg a szomszédok az elkövetőt.
Somkuti Bálint elemző a NATO ukrajnai missziójáról is beszélt.
A hétvégén még előfordulhatnak zivatarok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Fennakadásokra kell számítani.
Napelem és daganatos betegségek kezelése mellett új terápiás módszereket is kutatnak.
Embereket veszélybe sodorva, szabályokat áthágva parkolt le a Városházánál a Tisza Párt elnöke.
A honvédelmi miniszter egy katonai parádén alegységzászlót adományozott a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálynak.
A Tisza Párt egyik szervezője erőszakos fellépésre buzdított, és a szombati tüntetésen „szétb…szná a Híradót“.
Cassandra jött, és az összes magyar embert tönkretette pár napra.
Új felmérés adatait tette közzé a Magyar Társadalomkutató.
Benyújtották az első bizalmatlansági indítványt Michel Barnier új francia miniszterelnök kormánya ellen.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felidézte, hogy a volt felesége és az élettársa mit állított a Tisza Párt elnökéről.
Magyarországnak nemzeti érdeke a nyugat-balkáni béke és stabilitás – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.