Karácsony körül valahogy mindig felbukkannak a wallisosok
Bajnai Gordon most is terelni próbál, de túl sok botrány kapcsán kerül elő a neve.
Bajnai Gordon most is terelni próbál, de túl sok botrány kapcsán kerül elő a neve.
A főpolgármester táskás embere már gyanúsított, de a nyomozás még messze nem ért véget.
Minimum egy fél ország bízik most abban, hogy a nyomozás olyan eredményt hoz végre, ami elér az egész aljasságot kitervelők legfelső köréig.
Beszédes dokumentumokat tett közzé a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Nyilvános a DatAdat-csoport Karácsonyéknak tett vaskos ajánlatcsomagja.
Az államtitkár több erős mondatot és bejelentést is megfogalmazott.
Tovább bonyolódik a botrány a főpolgármester mozgalma körül.
A politikai elemző két dologra hívta fel a figyelmet a 99 Mozgalom kapcsán.
A főpolgármester régi barátjának ügyvédi irodájában tárolhatták a félmilliárdos külföldi kampánytámogatás iratait.
Több mint félmilliárd forint érkezett a főpolgármester által vezetett szervezet számlájára.
Az OTP nem teljesíti az olyan ügyfél megbízásait, aki nem bizonyítja személyazonosságát a törvényi előírásoknak megfelelően – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyarországon ma úgy élhetünk, hogy mások nem mondhatják meg külföldről, hogyan éljük az életünket.
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyarok nem kérnek az uniós háborús költségvetésből.
Így reagált a nemzetközi sajtó Orbán Viktor beszédére. Hírfolyamunk folyamatosan frissül!
Már lehet csatlakozni.
Az amerikai elnök figyelmeztet: A migráció megöli Európát.
A Tisza Párt elnöke Orbán Viktorral vitázna, de csúnya sallert kapott.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Már lehet csatlakozni.
Az amerikai elnök figyelmeztet: A migráció megöli Európát.
A Tisza Párt elnöke Orbán Viktorral vitázna, de csúnya sallert kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.