Erről szól a Nők a bántalmazás ellen Digitális Polgári Kör
Az itt megosztott tapasztalatokból valódi változás lesz.
Az itt megosztott tapasztalatokból valódi változás lesz.
Szakokleveles áldozatsegítő szakember és áldozatsegítő szakjogász szakirányú továbbképzés indul a Miskolci Egyetemen.
A mai naptól csodálatos környezetben, szakmailag felkészült kollégák várnak mindenkit, aki bűncselekmény áldozata lett és segítségre van szüksége.
A miniszter részt vett az ország tizenötödik nyílt áldozatsegítő központjának átadásán.
A miniszter szerint az áldozatsegítés nagyon nehéz munka, mert folyamatosan újratermeli saját magát, sosincs vége.
Az Igazságügyi Minisztérium újonnan kinevezett miniszteri megbízottja szerint fontos, hogy az áldozatsegítés ne csupán a „tűzoltásról” szóljon, hanem a prevencióról is.
Király Nóra lett az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri megbízott.
Az ingyenes lelki segítségnyújtás és mentálhigiénés prevenció mellett, szociális és áldozatsegítő szolgáltatás is elérhető.
Répássy Róbert államtitkár üdvözölte, hogy képzéseken és rendezvényeken terjesztik az áldozatsegítéssel kapcsolatos ismereteket.
A miniszter kiemelte: a magyar kormány régóta elkötelezett a hazai áldozatsegítő rendszer fejlesztése mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ellenzék csak a választókat átverve tudna választást nyerni.
Vajon mire költené a Tisza a brutális adóemelésükből származó bevételeket, ha nem az oktatásra és egészségügyre?
A Tisza Párt vezére elérte az üvegplafont, és ez a gazdáinak is feltűnt.
Lefoglalták a youtuber adathordozóit.
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
A woke-ideológia minden társadalmi területre beférkőzött Németországban.
A külügyminiszter szerint Brüsszel és a nyugat-európai politikusok hosszú távra berendezkedtek a háborús logikára, miközben az európai polgárok pénzét Ukrajnában akarják elégetni.
Remek helykihasználást és lágy hibrid hajtást kínál a Frontera, de vajon mit spóroltak ki belőle? Teszt.
Nem mindennapi eset történt a napokban az M0-s autópálya pihenőjében Szigetszentmiklósnál.
A Debrecen 38 éves középpályása a szabadrúgásgólja után őszintén nyilatkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.