A hagyománytisztelet játéka
Ausztráliában a krikett miatt még parlamenti válságtanácskozást is tartottak.
Ausztráliában a krikett miatt még parlamenti válságtanácskozást is tartottak.
A windsori kastélyban vasárnap este többek közt Katy Perry, Lionel Richie és Andrea Bocelli is koncertet ad.
„Nem az én királyom” – skandálták a monarchia ellen tiltakozók III. Károly koronázása közben.
Elfogadta a brit uralkodó meghívását a westminsteri ceremóniára a magyar köztársasági elnök.
A gyilkosságot egy helyi sportpályán történt verekedés előzte meg, eddig három tizenöt éves tinédzsert vettek őrizetbe az angol rendőrök.
Angliában életveszélyes lányoknak szólítani egy lányiskola fiatal nőnemű növendékeit, mert gyorsan elveszíthetjük az állásunkat.
Rengeteg amerikai turistára számítanak a szállodások, ám a helyiek közül sokan inkább elhagyják a várost.
Dánia kétgólos előnyt és három pontot hagyott veszni Kazahsztán vendégeként.
A legutóbbi Eb-döntő párosításával, Olaszország–Anglia rangadóval indulnak a selejtezők a jövő évi tornára.
Sajnos az elvakult drukkerek olykor nem elégednek meg az üzengetéssel, hanem a tettek mezejére lépnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kiss Ambrus: Egyelőre nincs döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről.
A tiszás propagandista nem megy a szomszédba, ha gyűlöletkeltésről vagy uszításról van szó.
Kétszázmillió forintot bukhat a főváros Szentkirályi Alexandra szerint.
Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek békét szeretnének – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
A milliárdos szerint a munka szerepe radikálisan átalakulhat.
Ukrajna további támogatásáról egyeztettek.
Óriási a tűz a parlament épülete előtt.
Nézzük, mit ajánlanak a szakértők!
Múlt hónapban fél évtized szünet után ismét megjelent a Gault&Millau étteremkalauz.
Ez a program mérföldkő a magyar gazdaság megerősítésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.