Visszatér az üzletekbe az egyik legnépszerűbb karácsonyi slágertermék
Eddig minden évben óriási volt az érdeklődés.
Eddig minden évben óriási volt az érdeklődés.
Tovább erősödik a térség közvetítő szerepe a Duna–Tisza köze és a Dunántúl között.
Jön az év első hosszú hétvégéje, érdemes előre átgondolni a nagy bevásárlást.
Még messze nem teljes a kínálat a boltokban, egy azonban biztos: olcsóbb nem lesz a húsvéti sonka.
Önkiszolgáló kasszákat telepített az Auchan Romániában, felháborította a vásárlókat.
A szegmensben a 2020-as pandémiás évet leszámítva rendre 6-8 ezer betöltetlen munkahely mutatkozik.
A növekvő költségeiket a cégek már tavaly sem hárították át meghatározó arányban az árérzékennyé vált vásárlókra, hanem azok nagyobb része a profitot terhelte.
Lengyelországban nem csökkent a forgalmuk azoknak a kiskereskedelmi vállalatoknak, amelyek az ukrajnai háború kirobbanás után továbbra is Oroszországban maradtak.
Az ELO és az Indotek-csoport már tavaly szeptemberben jelezte, hogy kizárólagos tárgyalásokba kezdtek együttműködésük erősítéséről.
Az élelmiszermentés kötelezettsége miatt nincs ok a pánikra a cégek körében, és a vásárlókat sem érdemes áruhiánnyal riogatni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szentkirályi Alexandra szerint csak szét kell nézni Budapest utcáin.
Ezek tényleg semmiből sem tanulnak.
Londonban két tüntetés is zajlott egy menekültszálló előtt, az egyik a migráció mellett, míg egy másik ellene.
Olimpiai bajnokunk tizennegyedszer állt rajthoz a szingapúri úszó-vb nyolc napja alatt, nem jött be a lottó.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
Forced conscription in Ukraine is turning increasingly brutal.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán reagált a Magyar Nemzet információjára, miszerint nem indítanak vizsgálatot Sebestyén József halálának ügyében.
A Hamász és a vele szövetséges Iszlám Dzsihád tette közzé a felvételeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.