Gyermeksürgősségi osztály nyílt a Bethesdában, Angliából tért haza a főorvos
A központ évente 200 ezer esetet lát el.
A központ évente 200 ezer esetet lát el.
A kognitív viselkedésterápia gyermeknek és szülőnek is segítséget nyújt.
A fenntartó mellett neves és névtelen adományozók sora sietett a kórház hűtési problémájának megoldására.
Velkey György kórházigazgató szerint Magyarország a világ élvonalában van.
Az újdonsült játszótéren egyebek mellett minden érzékszervre ható meseösvény, kerekesszékkel is használható hinta és terápiás foglalkozásra kialakított rügykunyhó is található.
A Liget projekt kezdeményezése révén évente ezer gyógyuló kisgyermek kap különleges ajándékot.
Tavaly november óta az újszülöttek több mint hetven százalékánál végeztek SMA-szűrést, közülük egy csecsemőnél igazolták a betegség fennállását.
A kormány gyors és hatékony irányításával az egészségügy szereplői sikeresen legyőzték a járványt – emelték ki közleményükben.
A lakosság oltottsága arra ad reményt, hogy a második, harmadik hullámoknál tapasztalt rendkívüli helyzetekre nem kell számítanunk – közölte a Magyar Nemzettel a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.
Már a negyedik SMA-betegségben szenvedő gyermek kapta meg az államilag támogatott Zolgensma génterápiás kezelést – közölte a Bethesda Gyermekkórház.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Hunyadi-sorozat legelszántabb rajongói szerda este országszerte nagyvásznon nézhették meg a sorozat záróepizódját, a mindent eldöntő nándorfehérvári ütközetet. A Cinema City Mammut közönségét azonban egy különös meglepetés is érte a vetítés végén.
Hárommal szemben pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt kezdeményeztek eljárást
Több mint húsz év elteltével elévülés miatt megszüntették a Lakatos Márk elleni nyomozást.
A tét nagy: nemcsak a kormány sorsa, hanem az ellenzék egysége is múlik rajta.
Az államtitkár felhívja a figyelmet, hogy a szavazás tétje óriási.
Ma 15 órától Kormányinfón ismertetik a meghozott döntéseket.
Kemény kritikát fogalmazott meg Brüsszellel szemben a miniszter.
Az államtitkár felhívja a figyelmet, hogy a szavazás tétje óriási.
Ma 15 órától Kormányinfón ismertetik a meghozott döntéseket.
Kemény kritikát fogalmazott meg Brüsszellel szemben a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.