Kovács István nem magának köszönheti a BL-döntő vezetését, állítják Barcelonában + videó
A katalánok szerint az UEFA megbüntette Szymon Marciniakot a milánói elődöntőben történtek miatt.
A katalánok szerint az UEFA megbüntette Szymon Marciniakot a milánói elődöntőben történtek miatt.
A Bajnokok Ligája döntője kiemelkedő gazdasági hajtóerőt is jelent. Mutatjuk a számokat!
Káoszba fulladt a finálé eleje, a Dortmund futballistájának kellett közbelépnie a londoni Wembley-ben.
Dani Carvajal a mezőny legalacsonyabb játékosaként fejelet gólt a Bajnokok Ligája döntőjében.
A kapus Gregor Kobel alapember a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Borussia Dortmundban.
Nem ez az első alkalom, hogy a baloldal stadionokkal kapcsolatos bírálata nevetségessé válik.
Az erdélyi magyar játékvezető szinte tökéletesen vezette a Liverpool és a Real Madrid meccsét.
Csányi Sándor: Mondhatom, az UEFA egyik kedvenc helyszíne Budapest.
A Bajnokok Ligája és a spanyol bajnoki győzelem azt mutatja, hogy nagyon erős a Real Madrid kerete.
Florentino Perez inkább Carlo Ancelottit méltatta, aki valamit nagyon tud, ha negyedszer is megnyerte a BL-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.