Kitiltották a fehéreket a színházból
A szervezők szerint a rendelkezés célja, hogy biztonságos teret hozzanak létre a feketék számára.
A szervezők szerint a rendelkezés célja, hogy biztonságos teret hozzanak létre a feketék számára.

Beperli a marylandi kisvárosi éttermet az a férfi, akit barátjával együtt kidobtak az általa rendszeresen látogatott helyről.

A New York Timesba is író Damon Young egészségügyi kockázatot lát Amerika többségi társadalmának a puszta létében.

A való életben megbukott a nyílt társadalom ideológiája, Orbán Viktor realitásérzéke pedig szemben áll a nyugati politikusok liberális, ideológiavezérelt politizálásával.

Demokrata képviselők szerint az amerikai pénzügyi intézeteknek a rabszolgakereskedelem finanszírozása miatt kellene fizetniük a rabszolgák leszármazottainak.

A BLM-mozgalom egyik rendőrellenes aktivistáját országgyűlési képviselőnek jelöli a baloldali koalíció.

Zéró a hitele az olyan eszméknek, amelyek alapja az ideológiai kizárólagosság.

Levette Brown Sugar című, fekete nőket ábrázoló és a rabszolgaságra utaló szöveget tartalmazó dalát amerikai turnéja dallistájáról a Rolling Stones.

Többen is sérelmezték, hogy amíg országszerte szobrokat döntött le a BLM-mogalom, addig egy bűnözőnek szobrot emelnek.

Ez a térdeplés csak arra való, hogy közben elfelejtsék: a világuk nem térden, hanem a feje tetején áll. De ez legyen az ő bajuk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.