A baloldal a környezet- és állatvédelmet is politikai kérdéssé teszi
2020-ban 11,6 százalék volt a megújuló energiaforrás részaránya a közlekedésben, az unióban ezzel a hatodik legjobb eredményt adtuk.
2020-ban 11,6 százalék volt a megújuló energiaforrás részaránya a közlekedésben, az unióban ezzel a hatodik legjobb eredményt adtuk.

A kormány gazdaságvédelmi akcióterve 1,6 millió munkavállalónak segített – mondta Bodó Sándor.

Komjáthi Imre (MSZP) napirend előtt arról beszélt ma a parlamentben, hogy a kormány a multik oldalára állt.

Vitákkal folytatódott a keddi parlamenti ülésnap.

Hozzávetőleg 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, mely a rendszerváltás óta nem tapasztalt csúcsot jelent.

A hagyományos Szent György-napi kihajtási ünnepen indították el a pusztai legelőkre az állatokat.

Az eredeti 15-ről mintegy húszmilliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez.

A magyar munkaerőpiac szerencsésen kilábalt az egy évvel ezelőtti helyzetből, amikor még a járvány közepénél tartottunk.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint sosem volt még olyan kevés az álláskereső, mint januárban.

A kormány egymillió új munkahely megteremtését ígérte – a vírusválság ellenére ma mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.