Kuncze Gábor borította a bilit, a tartalma azonban a saját fejére hullott
Összeült az Orbán-gyűlölő galeri.
Összeült az Orbán-gyűlölő galeri.
Sokat akart a szarka, nem bírta a farka.
Valaki egyszer megszámolhatná, hány monetáris vészharangozót szólaltatnak meg napi/heti rendszerességgel az ellenzéki médiumok.
Elképzelt beszélgetés a Klub Rádió tegnapi, Megbeszéljük című műsorában – írja Rákay Philip legújabb bejegyzésében.
Azt állította Bolgár György, hogy a Médiatanács döntése értelmetlen dolgokért büntette őket.
A Mazsihisz elnöke szervilizmussal és kollaborációval vádolja Róna Tamást.
Szanyi szerint egy ballib-neolib-újnáci-zöld keverék iránt nem lehet rajongani.
Nem tudom, ismerik-e azt, amikor Bolgár György és Tamás Gáspár Miklós a „Magyarországon tomboló fasiszta diktatúráról” értekezik.
Majtényi László, „a magyar közélet formálására” alapított Soros-intézmény, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke volt a vendége minap Bolgár György műsorának a Klubrádióban.
Orbán Viktor mellett Salvini és Strache is a szemükben szélsőséges populista. Naná, hogy találkoznak, összenő, ami összetartozik, mondják görcsös erőlködéssel, de lassan már ők maguk sem hiszik el ostobaságukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai technológiai óriások elhagyhatják az EU-t, ha a digitális szolgáltatási törvényt (DSA) nem módosítják – nyilatkozta a Brussels Signalnak egy republikánus kongresszusi küldöttség.
Most más a „világhelyzet”.
Izrael reagált Keir Starmer bejelentésére.
Lemondta a szereplést az MCC Feszten a Tisza Párt politikusa.
A momentumos alpolgármester nemrég részegen botrányt okozott egy nyilvános rendezvényen.
Dmitrij Peszkov reagált arra, hogy az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves kanadai színész ellopott luxusórái – közölte kedden a latin-amerikai ország sajtója.
A momentumos alpolgármester nemrég részegen botrányt okozott egy nyilvános rendezvényen.
Dmitrij Peszkov reagált arra, hogy az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
Chilében kerültek elő Keanu Reeves kanadai színész ellopott luxusórái – közölte kedden a latin-amerikai ország sajtója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.